Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1912
46 Tetszik a szó, s kantárt kap hamarán a lovuk. Majd berobognak urukkal. Előbb a királypalotába Törtetnek, de sehol sincsen előtte ma őr. Ám, a király menyeit - nyakukig lógó koszorúval 74o Virrasztvást lelik ők, úgy tele serleg előtt. Gyors lépést keresik föl most Lucrétia házát: Font (tele lágy gyapjjal — ágya előtt — a kosár) Mécsesnél végzek kiszabott munkájuk a lányok, S halk hangon szólott nékik az asszonyuk így: 745 «Férjemnek készül. Lányok szaporán a dologra ; Hadd küldöm mielőbb néki el ezt a köpenyt. Mit tudtok ? Többet tudtok tán hallani nálam. Mit szólnak: meddig tarthat e háború még ? El kell majd buknod, mi hiába dacolsz az erősbbel 75o Oh gonosz Ardea, mely elveszi hitves urunk ! Csak haza jönnének! De enyém bizony oly vakon elszánt, Egy szál karddal hogy bármi veszélybe rohan. Majd az eszem vesztem s a halált érzem, ha elém áll Képe, miként harcol. . . s megfagy eremben a vér.» 755 Most zokogásra fakadt, befűzött fonalát elereszti S bús arcát öliben sírva temetgeti el. így volt ám gyönyörű. Könnyárban úszott szelíd arca, (Szép testhez méltó, szép neki szelleme is). «Itt vagyok én, no ne félj !» — ura szól — s ő újra megéled 780 S édes terhével csüng im’ a férje nyakán. Most a király sarját észvesztő vad tűz emészti, Őrült vakszerelem rabja, bolondja leszen. Megbüvölé az alak, hószin test, szőke hajával, S mesterkéletlen tiszta szemérme velük. 765 Bűvös a hang, a beszéd, s hogy rajt’ ő rontani nem bir Mint a reménye lohad, - vágya meg annyira nő. Es a kelő napnak híradója előbb kukorékolt, Mint táborba jutott vissza az ifjú csapat. Háborgó lelkét eltölti a messzelevőnek 77o Képe . . . Ha rágondol, több az igézete még: «így ült. Öltönye ilyen volt s így varrta a posztót. Szétbomlott haja, igy folyta körűi a nyakát. Arca vonási ezek s ily szókra fakadt vala akkor . . . Termete, színe im’ ez . . . ajka derűje meg ez.» 775 Mint szélvészek után lecsitúl ernyedten a tenger, Ám elmúlt széltől árja soká dagadoz : így, ámbár gyönyörű szép termete nincs is előtte,
