Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1912

42

Fájdalmát szivibe zárva, magába’ busong.

Nyíltan nem könnyez, hogy erős szívet tanúsítson.

Szól «így ugorja im’ át, ellen az én falaim!»

Ám temetést rendez, s a sírást nem fojtva tovább el 85o Most szabadon kitör a rejtegetett szeretet.

«Isten véled öcsém, akit én vétlen vesziték el!#

Szólt bucsucsókja között, hogy ravatalra tévé.

S hogy máglyára került, megkente; de kente zokogva Acca — kibontva haját — s férje a Faustulus is.

855 Sírtak az ifjú fölött, kik utóbb lettek Quiritek mind.

Végül alágyujták gyászban a máglyarakást.

S egyre növekszik a Város (ugyan ki hihette im’ ekkor,

Hogy győztes lábbal majd a világra tapos).

A rómaiak és a szabinok kibékülése.

(III. 179—228.)

Március i.

Hogyha elől akarod mind kezdni: — bizony kicsiség volt Eóma, de kis kora már «most»-ra adá a reményt.

Álltak már a falak, a növő nép részire szűkén,

Azt hitték, hogy elég akkori népeinek.

Tán kérded, hol volt a fiam palotája? No nézd meg Ott ama sásfonatú, zsuppfödeles kalyibát, iss Zsupp szalmán hajtá csöndes nyugalomra fejét le;

S látod, ez ágyról szállt ő az egekbe utóbb.

Már helyinél messzibb hire szállá a római népnek.

Hasztalan ez mind, ha — nincs feleség, se após.

Gazdag szomszédsága kinézte a szörnyű szegény vöt, iso És, hogy e hős apja én vagyok, azt se hivék.

«Istállóba lakott», . . . «juhokat hajtott legelőre», . . .

«Parlag földje kicsiny# . . . volt a hibája nekik.

Dúvadak és madarak rendén párjukra találnak,

Még a kígyó is lel párt, szaporítni faját, iss Házasság köti egybe a távoli nemzeteket... Ki Rómaihoz menjen férjhez, az itt nem akadt.

Forrt az epém s Romulusba magam lelkét csepegetve

Hagyd a panaszt, mire vágysz, - szóltam — a kard tegye meg ! Consusnak rendezz most ünnepet. 0 igazít el soo Majd az nap, ha könyörgsz áldozatod folyamán.

Dühbe borúit a Cures, s vele mind, kit sújt e közös gyász,

8 első lett ez a harc, vő meg apósa között.