Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1912

Ott születtem akkor, ládd, mikor a végzet Két hős konzulunkkal ugyanegy mód végzett.

S ha tán ez is érdem : — ősi lovagrendbe Törvényes származás, nem vaksors emelt be ;

Nem elsőszülöttnek, . . . egy fi után jöttem,

Ki tizenkét hóval született előttem.

S mindkettőnké egy volt születésünk napja, Kalácsot hát kettőt áldoztak meg rajta.

Pajzsos Minervának öt ünnepnapjából Első ez, amelyen véres bajvivás foly.

Atyánk nevelőbe — gyöngéd szeretettel - Korán Kóma híres tudósihoz vitt el.

Bátyám a közélet bősz harcát kedvelve Ékesszólást tanult kis korától kezdve.

Én már kis koromban a költést szerettem, Múzsámnak szolgája szinte lopva lettem.

Atyánk gyakran mondta, «jobb ha félbe hagyod, Örökül, ládd Homér egy batkát se hagyott.» Hatott reám szava. Helikontól messze Róttam a szavakat szabadján eresztve S magától verődött mind kellő méretbe,

Mit csak úgy mondók is, már versnek illett be. Bár lassú lépéssel, — éveink haladtak,

Bátyámra is, rám is férfitógát adtak;

Széles bíborszegély takarta a vállunk,

S régi tanúlmányhoz új erővel láttunk.

Ép kétszer tellett ki bátyámnak tíz éve,

Hogy elhunyt. Lelkemnek fele húnyt ki véle.

Az ifjúkor első tisztségét elnyertem,

A «Három őrférfi» között egyik lettem.

Már a Tanácsház várt.. . Keskenyb lett a szegély, Am tisztsége súlyát el nem viselhetém;

Se testem, se lelkem nem vette be terhét És a kilincselés nyűgét levetették.

Keresnem a magányt, mire szívem vágyott,

Az áoni szüzek adták a tanácsot.

Ezóta rajongtam én úgy a költőkért,

Kiről tudtam, hogy az, nekem már istent ért.

Mit irt Madarakról, Kígyókról, Füvekről Bár korosb volt Mácer, nekem olvasá föl.

Kis körünknek jogán szinte egyek lévén,

Nekem zengé Propere, mi ég szive mélyén.