Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1911

Ifi

Sigrdrifa, ismertebb nevén Brynhild (Brunhild), a walkűr. A mély álom, melybe merült, Odhin büntetése, ki a szép walkűrt engedetlensége miatt sújtotta vele ; álomtövissel szúrta meg, ettől elaludt a walkűr lovával együtt1 és csakis akkor ébredhetett fel, mikor a félelmet nem ismerő, kiválasztott hős Sigurd behatolt a lángokon keresztül. Sigurd csókja ébreszti új életre a v alkiirt, ki azonban ez új életben nem istennő többé, hanem csak feleség, szerető hitves.1 2 Kinek ne jutna itten Grimm «Dornröschen» (50.)-je eszébe. Dornröschen (Csipkerózsa, Tüskerózsa) is mély álomba merül, Odhin álomtövise helyett az elátkozott orsó szúrása meríti mély álomba, mely 100 évig tart. Nem a szabadító személye van előre megállapítva, mint a Brynhild-mondában, hanem az alvás ideje. Az idő elteltével megjelenik a szép királyfi. Neki nem lángtenger állja útját, hanem sűrű töviskerítés, melynek hatalmas tövisei sok vállalkozó király és ifjú királyfi életét ontották. A száz évnek vége. a megváltó királyfi előtt szétnyílik a kerítés, nem bántják őt a tövisek, mint Sigurat sem bántották a lángok s behatol a legbelső teremben fekvő Dornrőschenig. Mindenki alszik a palotában úgy, mint Brynhilddel is együtt alszik lova. A királyfi csókkal költi fel Dornrőschent, mint ahogyan csók adott új életet Brynhildnek is. Látjuk mennyi hasonlóság, mennyi egyezés mutat a közös mesetípusra, közös eredetre.3

Hiszen egyikre sem lehet ráfogni, hogy az ősformát őrzi meg ; a Dornrőschen-mese s a Siegfried-monda ezen része se egymás hatására mutatnak, hanem a «Vegetationsmärchen»-ek független variánsait őrzik meg.4

Sigurd felhasítja Brynhild páncélját s ekkor látja, hogy gyönyörű nő szunnyad a tűz közepeit. Egy mesénkben a vadásznak az óriások

1 A walkűr lovával együtt alszik ; Dornrőschenben a király, királyné, az egész udvar, sőt még az állatok is elalusznak, azonkívül a tűz, a szél is lecsendesednek, ugyanúgy alszik a «Der gelernte Jäger» (7.) 552. 1. című mesében is mindenki. Ezt a motívumot összefüggésbe hozták az alvó királyokról szóló mondákkal, melyek szerint azok egész udvarukkal várják valamely hegyben a felébredés pillanatát, a megváltást. Pl. Friedrich Rotbart a Kyffhäuserben, Károly császár az Unterbergben; sőt Mátyás királyról is van hasonló monda. V. ö. C. Franke: Die Brüder Grimm. (Dresden u. Leipzig, 1899.) 52. lap.

Sigrdrífumál. «Odhin stach sie zur Strafe mit einem Schlafdorn und sagte, von nun an solle sie nie wieder Sieg erfechten im Kampfe, sondern sich vermählen.» (Simrock : 184. 1.)

3 Y. ö. Fr. Vogt: Dornröschen—Thalia. Breslau. 1896 1— 43. 1.

4 Jiriczek : Die deutsche Heldensage. 84—5. 1. ; Yogt: Dornröschen— Thalia.