Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1907

nyéből is, hogy Petőfi előtt a szabadságok legelsője volt a teljes gondolat- és sajtószabadság, «mely nélkül egy nemzetnek sem lehet szabadsága». De hát valóban olyan nagy ellenségtől szabadult meg ekkor a magyar, csakugyan a szabadság legfőbb kezességét nyerte meg ekkor?

Hogy e kérdésre megfelelhessünk, hogy fontosságát igazán belássuk, messzire vissza kell mennünk, majdnem a könyv- nyomtatás bölcsőjéig, Gutenberg korszakot alkotó találmányáig. A könyvnyomtatást, a sajtót, mely arra való volt, hogy az ember gondolatait — a tér- és időbeli korlátokat legyőzve — szabadon hirdesse és terjessze minden népnek, alig egy század múlva már békóbá verik. S még mikor a szellemi újjászületést mutatja minden, művészet, tudomány, vallás: a 16. század közepén adja ki először az egyház a tiltott könyvek jegyzékét, az indexet, hozzák be a könyvvizsgálatot, a cenzúrát, hogy egy könyv se jelenhessen meg előleges vizsgálat, vagy utólagos jóváhagyás nélkül. Nem szabad a gondolatokat terjeszteni, gát kellett az eszmék haladásának s e gátat — nálunk majdnem 300 esztendeig — a cenzúrával vetették a hatalom emberei minden vallásbeli újításnak, evvel fékezték meg a politikai eszmék harcát, evvel nyirbálták meg a. költészet szárnyait s nyomták el később hírlapjaink fejlődését,

Mária Teréziáig terjed egy korszaka ennek a szellemi szolgaságnak, amidőn — a könyvvizsgálat gyakorlásában — egyház és fejedelem kezet fogva törekszik a katholikus egyház régi hatalmának megtartására. Már a 17. században, nem törvényesen ugyan, állami intézménnyé teszik nálunk a cenzúrát s ha előzetesen nem vizsgálnak meg valamely könyvet, elkobozzák utólag; ha idegenben nyomtatják, mint a protestánsok bibliáit, nem eresztik át a határon. I. Lipót és utódai jezsuita könyv- vizsgálói épen annyit ártanak általában a közműveltségnek s a vallásos szellemnek, de leginkább mégis a protestáns érdekeknek, mint Mária Terézia rendszeresített sajtóügyi hatóságai.

II. József és II. Lipót ideje engedi csak szabadabb lélek- zethez a sajtót. Egyszerre fellendül a politikai irodalom, százával jelennek meg a politikai, vallási, társadalmi kérdéseket tárgyaló röpiratok, hogy azután a rákövetkező reakció — legnagyobb részt Metternich korszaka — a forradalmi tanoktól való félelmében minden erejével törjön, most már nem annyira