Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1905
21 öntudatos jellem és a szépért, jóért, magasztosért lelkesedni tudó érzés is. A mi iskolánk, mélyen tisztelt közönség, nem tartozik azon hazai evangélikus és általában protestáns iskolák közé, melyek életfejlődésükben immár századokra tekinthetnek vissza. A mi iskolánk a fiatalabbak közül való. Mindazáltal némi jelét már adta annak, hogy életrevaló, fejlődni képes, fejlesztésre érdemes. Yan hagyománya, közszelleme, és Istennek hála, elég jó híre-neve. Ugyanaz az erő, mely megalkotta és idáig fenntartotta, ugyanaz az erő fogja fenntartani és fejleszteni továbbra is. Ha minden tényező ezután is megteszi a kötelességét, úgy mint eddig megtette, ha az a hit él és munkálkodik bennünk és utódainkban, melynek megtörhetetlen, leigázhatatlan ereje az imént az ifjúság ajkáról, Luther énekéből szólott lelkűnkhöz, akkor ez az iskola állni fog és élni fog időtlen időkig itt, a templom szomszédságában, külsőleg is jelképezve, hogy itt kezet fogott a tudás és a hit, az emberszeretet és az istenfélelem, az egyházhűség és a hazához való hűség, akkor virágozni fog és virágzásának az egyház, a haza és közművelődésünk látandja gyümölcsét. Úgy legyen. Ezután ifj. Zsigmondy Jenő VIII. oszt. tanuló lépett elő, s lelkesen, hatással szavalta el dr. Serédi Lajos tanárnak erre az alkalomra írt következő költeményét: Fohász. Kinek nevével kezdtük szent ügyünket És áldó jobbját érzők szüntelen, Hálás örömmel ihletett szivünknek Első virága: — Istené legyen. Kegyelmes trónja fényes zsámolyához . . . Kibontva lengő, hószín szárnyait, Míg oltárunkon tiszta lángja áldoz, Röpítse lelkünk menny felé a Hit. Hozzá ... Ki egykor áldott őseinkbe Viharba’, vészbe’ hév erőt adott, A vesztőhelyt’ is rózsákat növesztve Rájuk deríté a várt szebb napot.
