Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1904
14 második, prózai munkásságával kapcsolatos kérdés: a nyelvújítás kérdése abban az időben az elsőnél sokkal lényegesebb volt. A nyelvújítás lehetőségét, szükségét s a nyelvújítási harcot nem akarom részletezni; Kazinczy elveit csak azért említem, hogy Kis Jánoséit melléjük helyezve az egyezés s különbség szembetűnjék. A szókincs újítása, bővítése volt az egyik feladat. Ez, mint ismeretes, vagy magából az anyanyelvből történhetik, vagy idegen segítségül hivásával. A nyelvújításban mindkét irányban túlságba mentek: alkalmazták a rossz képzést, rossz összetételt, szócsonkítást, új gyökéralkotást s fölösleges idegen szó átvételét. Kazinczy főtörekvése azonban nem ez a szótári gyarapítás, a nyelvnek szavakkal való gazdagítása volt, hanem — említett céljának megfelelően — a kifejezések és a stílus újítása, hibái is nem annyira a szókincs, hanem a mondatszerkezet magyarossága ellen elkövetett hibák. Bizonyos, hogy ezirányú munkásságában idő folytával változást tapasztalunk; de abban állandó, hogy ezt a gyarapítást, újítást főleg idegen vagy idegenszerű kifejezések s fordulatok átültetésével igyekezett előmozdítani. A változás is inkább csak az átvétel mértékében van. Fiatal korában is használ már idegen szót s kifejezést, de mentegeti magát ezért s lehető magyarosságra törekszik (Bácsmegyei). Egyik bírálatában pedig (Fejér Györgyről) kárhoztatja az idegenszerűt s minden a magyarosság elleni vétket. Az új szók használatában Ráday Gedeon elveit követi: «Az új szó bizonyos gyökértől jöjjön, magyaros hangzású legyen, kifejezze, amit akar s ritkán hozassák elő.» Fogságában aztán belátja a nyelvújítás s bővítés lehetőségét s szükségét, meggyőződik terveinek helyességéről s ezután az egész mozgalomnak mind merészebb s merészebb vezére lesz. Merészsége harcra ösztönzi az ellenpártot s ezek támadásai ismét növelik Kazinczy merészségét. Nyelvújító törekvése az 1810 körüli években távolodik el leginkább a magyarostól s közeledik legjobban az idegenszerűhöz. A tehetségtelen újítókkal természetesen sohasem volt megelégedve; de már 1813-ban Helmeczyt is arra inti, hogy ne tömje tele írásait új szókkal, mert így érthetetlen lesz s meg- unatja magát. Saját munkája, a Bácsmegyei sok s fölösleges idegen szavának használatára is azt mondja a P. E.-ben, hogy bizony azt nem jól tette. 1826-ban meg azt írja Dessewffyhez, hogy kész kitörleni azt a sokat, amit hibázott. Növekedő merész-
