Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1904
12 sokat a magáéval együtt adja ki s valószínű, pontosabb átnézés, javítgatás nélkül. Általában fiatal korában igen a könyvárusoknak dolgozik, — azaz oly munkát fordít, melyre olvasóközönség akad; de nem nézi azt, hogy a munka kiváló alkotás-e, meg- érdemli-e a fordítást. Nem vizsgálja az olvasmányok eszthetikai becsét, ízlésfejlesztő hatását; megelégedett az olyan középszerű munkával, mely szórakoztat, s lehetőleg többfélét -— verset, elbeszélést, értekezést — nyújt. Később azonban az Akadémia s Kisfaludy Társaság korában majdnem teljesen csak tudományos műveket fordít, főleg a görög rhetorikai írókat s Blair rhet. leckéit. De ne gondoljuk, hogy csak az anyagi érdek vezeti! Fontos az a célzata, hogy minden rendű s műveltségű olvasni akaró magyar találjon magának való olvasmányt s nagy érdeme kezdetben főleg az, hogy a nőknek nyújt — a legtöbb meglevőnél mindenesetre jobb olvasmányt. Kazinczy — mint Arany L. mondja — felülről lefelé kívánja terjeszteni a finomodást. Vagyis Kazinczy nem a nagy közönség számára ír s fordít, hanem első sorban az Íróknak; ezekre akar hatni s majd ezek által a közönségre. Az írókra akar hatni, mert ezeket illeti a nyelv művelésének, fejlesztésének, az ízlés terjesztésének joga s kötelessége, amire pedig a közönségtől elhanyagolt nyelv épúgy rászorúl, mint Szemere P. hasonlata szerint, a gondatlan szülők gyermeke a bölcs és bátor tanítókra. Kazinczy az írókhoz szól első sorban s érdemét nemcsak Kis J. hirdeti, hogy «a magyar toll senki kezében ily sok színű, ily szép festékkel nem báj olt», hanem az ellenfél is elismeri. Kisfaludy S. éppen egyik harcias levelében mondja, hogy «bár Kazinczy (különködésével) most rongálja nyelvünket, hajlékonyságot, könnyűséget, csínt adott ennek s alkalmassá tette a finomabb érzések kifejezésére is». Kazinczy hozzáteszi: «Bemélem az utódok az erőre s gazdaságra való törekvésemről is megemlékeznek». Valóban így Kisfaludy S. szerint állapíthatjuk meg Kazinczy stílusfejlesztő törekvéseinek eredményét, vagyis erényei mellett hibáiról sem szabad megfeledkeznünk. Erényei: a sokszínűség, választókosság, hajlékonyság, csinosság, jellemzetesség s gazdagítás; hibája gyakran a mesterkéltség, a rövidségre törekvéssel a homályosság, a gazdagításban az idegenszerűség. Azt akarva, hogy nyelvünk az európai művelt nyelvek színvonalára emelkedjék, ezeknek minden szépségét be akarta olvasztani a magyarba s «a minden nyelvek ideálját»