Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1899
lehetett volna valakinek valami bizonyosat tudni? Holdvilágos éjszaka volt, az igaz; tehát mint holdvilágnál másként nem is lehet, annyit ugyan lehetett látni, hol áll ember, de azt már nem volt képes senki eléggé biztosan fölismerni, hogy vájjon az az ember barát-e vagy ellenség.» (VH. 44.) A számadatokat illetve is alig volt valaha pontosabb és lelki- ismeretesebb történetiró Thukydidesnél. Különös szorgalommal becsülte föl és számította ki a háborúban résztvevő államok minden hatalmi viszonyát, hadi erejét, s mindenünnen keresett hozzájuk hiteles adatot. Éles figyelmét nem kerülte ki, hogy egy-egy pontos számadat sokszor többet mond a legterjedelmesebb magyarázatnál, azért művét a legpontosabb számadatokkal látta el. De még ebben a tekintetben is a lehető legóvatosabban járt el. A hol biztos eredményt nem adhat, ott mindig megemlíti adata esetleges megbízhatatlanságát. így tesz a Mantinea mellett vívott csatáról való előadásában (V. 68.) «megvallom, nem vagyok képes az egyes csapattestek nagyságát s az összes hadak erejét egyenként pontos számokban meghatározni. Ez ugyanis a lakedaimoniakat illetőleg, titkolódzó politikájuk miatt nem volt kitudható, a másik félre nézve pedig az emberi lelkűiét azon sajátsága miatt nem volt hitelesen megállapítható, mely szerint szeret dicsekvő nagyítással szólani a maga ügyeiről.» Mégis a lakedaimonok számának körülbelül való meghatározásához a felvonulásuk módjában keres hozzávetőleges adatokat; az argivok számáról ellenben véleményt sem ad. De már az e csatában elesett argivok számát pontosan tudja, a lakedaimoniai elesettek számáról azonban kijelenti, hogy «ezekről a valóságot megtudni lehetetlen, de azt beszélik, hogy háromszázan estek el.» Szemmel láthatólag óvakodik attól, hogy a csak lehető vagy körülbelül való számadatokat kénytelenül igazaknak állítsa. Sital- kes thrák király hatalmas seregéről csak ilyen bizonytalan számadatot szolgáltat (H. 98.) «együttvéve az egész sereg állítólag nem kevesebb, mint százötvenezer embert tett volna». Ha látszólag igaztalan számadatot kap, inkább mellőzi: (III. 113.) «az elesett ampiakioták emlegetett számát le sem irom, mivel semmiesetre sem áll arányban a város lakosságához annyira, hogy hihető legyen.» Bár Thukydides műve legnagyobbrészt öntapasztalásán és élőszóbeli forrásokon nyugszik, mégis vannak benne nyomok, mik 26