Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1898
10 sodása nélkül. A mozgalom elhat az irodalmi élet legrejtettebb zugaiba is, olyan kérdéseket bolygat és vet fel, melyek elvontságukban és elméleti voltukkal nem is a köz elé valók, de azért minden ízükben mégis tényezői az általános nemzeti haladásnak. Ilyen a verselés kérdése is. Tulajdonképen csak az alakra vonatkozik; akkor azonban több volt ennél, mert átalakítólag hatott magára az írás módjára is, számos követelésével felujjította a költői nyelvet, új eszközöket adott néki, fordulatosabbá, símulé- konyabbá s egyszersmind szabatosabbá is tette. A testőrök francziás iránya leveti a Zrínyi szak négyes bilincsét és csak két rímet tart meg; ezzel felidézi a Gyöngyösi követőinek haragját és ellenkezését; szórványos nyomokon indúlva Baróti Szabó Dávid (Új mértékre vett különb versek, 1777) és Rajnis .József (A magyar Helikonra vezérlő kalauz, 1781) görög és római mértékre szabják verseiket; Ráday Gedeon már a XVIII. század közepén írja Gellert hatása alatt német mintára szabott rímes jambusait,* Földi János pedig, a debreczeni kör tagja, 1787-ben a Magyar Múzsában szólal fel először nyilvánosan a nyugati verselés mellett. Mindezekre erős harcz indiíl meg a különféle irányok követői között, legfőképen a magukat Gyöngyösi István tanítványainak mondó «ritmisták» s a deákos «metristák» közt a rím és- időmérték mellett és ellen, míg a Báday-versben egyetértők, a francziások és a debreczeniek rímet és mértéket egyesítve a közép- útón haladnak. A nagy tollharcznak, mely nem egyszer élessé is vált, meg volt a maga haszna: a deákosok megállapítják főbb vonásaiban időmértékes verselésünk prozódiáját, Pálóczi Horváth Ádám, Földi és Verseghy a vers és zene kapcsolatát mutatják ki, követelik a líra énekelhetőségét; s ez elméleti fejtegetések gazdag gyümölcsöt is teremnek a gyakorlatban, a verselés valóban izmosodik, a költők egyre könnyebben bánnak a nyelvvel, mely szemmel - láthatólag gyorsan símúl a legbonyolúltabb versalakokhoz. Csak a- magyar nemzeti verselés az, mely nem talál védőt, pártfogót, a ki elméleti úton kutatná törvényeit és megvédené a «metristák» gúnyolódása és lenézése ellen. Még Verseghy Ferencz is, aki verselméletünk történetében egyike a nagyoknak, még ő is minden alkalommal ócsárolja a «ritmista» verselést, melyben rím van,. * V. ö. «Alexandrinus és Zrinyi-sor», Egyet. Philolog. Közlöny,, 1895, á3. 1.
