Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1898

mérték pedig nincsen; pedig gyakorlatban maga is élt vele, önkéntelenül érezte bizonynyal a magyar vers szabályos lebegését, ritmusát, csakhogy számot adni róla ép oly kevéssé tudott, mint a többiek, akik népies versalakban írtak.

Az első, aki rendszeresen foglalkozott a magyar nemzeti verseléssel, a ki törvényt ugyan még nem, de szabályosságot talál benne és önálló verselési módnak tartja, az Csokonai Vitéz Mihály.

A metristák csak rímet és szótagszámot látnak a ritmisták verseiben, Ráday Gedeon ösmeri fel elsőnek a sorok tagozódását a «hemistichium»-ban, a Zrínyi-sor kettéosztásában.* Szándékában volt az egész Zrínyiászt hexameterekbe foglalni, még pedig azért, mert Gyöngyösi István szabatos verseléséhez szokva, megütközött Zrínyi verseinek darabosságán, legkivált azon, hogy a tizenkettősökben nem tartja meg a középmetszetet. Kazinczyhoz írt levelében (1788 januárius 2., 1. K. F. levelezése I. 157—160) felhívja figyelmét az eposnak nagy belső értékére, de egyszersmind hozzáteszi: «— — 1. meg ne ütközzön a rhythmusokba, mert ezekre kevesebbet vigyázott Zrínyi, mintsem a válogatott szókra és a dolognak eleven kirajzolására; 2. meg ne ütközzön abban is az olvasó, hogy ő tizenkét syllabáju verseiben nem tartotta meg a hatodik syllabán a hemistichiumot mindenkor, hanem azt olykor a hetedik, sőt néha más syllabákra is általvitte».

P. Horváth Adám a középmegszakasztáson kívül azt is tudja már, hogy az értelem átvitele egyik sorból a másikba s az összetartozó szavak szétválasztása nem válik javára a versnek, de azért a latin költőkre hivatkozva, mégis megteszi (Leg-rövidebb nyári éjtszaka. Pozsony, 1791, bev. 5. pont). Földivel való vitájában pedig már előbb (Magyar Múzsa, 1787 jun. 13—18. számban) meghatározza a jó rímnek egyik legfőbb kellékét, t. i. hogy a rímelő szavak lehetőleg különböző beszédrészek legyenek.**

Ez körülbelül mind az, amit a «magyarosok» iskolája verselésük megvédéséért tesznek, amit elméletileg kifejtenek : a Zrínyisor középmegszakítása s az értelemátvitel hibás volta; ez utóbbi

* Négyesy László (A magyar verselmélet kritikai története. Kisfaludy Társ. Évlapjai. XXI: 302.) Horváth Ádárnot tartja annak, holott ő csak három évvel utóbb szól erről.

** V. ö. Kiss Ernő: Verstechnikánk fejlődése a múlt század végén. Budapest, 1892. — H. A. levele Kovács Ferenczhez, 1788 febr. 10. Abafi- Figyelő 4:145.