Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1896

40

gondolatalkotó tiszta képessége s éppen ezért a lélek mivoltát tekintve nem is különbözik az isteni lélektől». . . .

Platonnak szavait, miket «Phaidon»-jában Sokrates ajka hangoztat, hogy «a hitetlenségnek egyetlen oka az emberi bölcseség- ben való túlságos bizakodás» . . . mindig is méltatta a valódi bölcselkedés. Hivő maradt még akkor is, mikor a vallásrendszerektől távozva, magát az emberi tudást egészen újjá teremtette. Vallásossága azonban a «végső okok» és «végső czélok» közvetetlenül meg nem bizonyítható, emberi tudásunk révén csak feltehető létének önmegadó hitében nyilatkozott.

A mint még nem bölcselkedés az a bármint körmönfont gondolatszövés, mely kószakarva kapcsolt és meg nem értett ellentétekkel nagy hirtelen romba dönteni kívánja mindazt, mit évezredek hite alkotott; — úgy nem tartozhatik a vallás mivoltához az az aggságoskodó szőrszálhasogatás sem, mely mindazt, mi a látható világból azonnal meg nem magyarázható, tüstént az isten megnyilatkozásának hirdet és magyaráz.

A halhatatlan lélek gondolatára a klasszikus görög bölcselkedés önmagától és önmagából jött. Ebben a keleti kulturnépek hite keveset hatott reá. Neki nem szólt kinyilatkoztatás. A lélek összes tevékenységeit tehát magából a lélek természetéből magyarázta.

E tevékenység legfőbb módja és folyamata az ismeretszerzés. Mivel pedig a léleknek természetes működése; világos, hogy eredménye, az ismeret is természetes. Más szóval, minden ismeretünk tisztán emberi ismeret, melynek más kútforrása nincs, mint az ember maga s a külső világot illető egyéni tapasztalás. Minden gondolatban benne kell lennie a tapasztalás valamely adatának, melyet érzékeink fogtak fel, értelmünk megértett s a már szerzett és megértett elemekhez csatolt. Az így alkotott ismeretben az az elem marad hosszabb időn át uralkodó, melynek megszerzése valamelyik érzékünk nagyobb fokú munkájába került, vagy hatása a felvételkor mélyebb és maradandóbb volt. A gyermek a maga módja szerint nem pusztán érzéki képet alkot — mondjuk négylábú játszótársáról a kutyáról. Játék közben, tehát már tapasztalás utján kerül ebbe a képbe a jelentés, hogy az a négylábú élő eszik, játszik. Ez az utóbbi mozzanat —■ mivel a maga derűit napjai éppen játékkal telnek el — készteti, hogy játszótársát két lábon állani, a két első lábát meg kezekként használni tanítsa. Úgy fogja föl magáról, hogy arra való. Ha kutyája megharapta, — a testi