Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1896

39

a szabad gondolkodás minden szárnycsapásától rettegni kénytelen.

A kor maga is belátta mi nagyot tévedett, mikor az emberi tudás és az emberi erkölcsök első igaz tanítóját érdemei jutalmazása helyett a gonosztevők bűnhödésével, halállal sújtotta, — egyet azonban még sem tanult meg a nagy halott életsorsából. Azt, hogy a vallás a benne megszólaló gondolatokkal előbb leköti az érző ember kezét, hogysem ez annak való mivolta ellen emelhetné föl; azt, hogy belső tartalmát a függőségnek érzete alkotja meg s e függőség gondolata fejleszti ki nemzetek faji és egyedi sajátságai szerint külső rendszerét. Azt, hogy ezt a belső tartalmat egyetlen ember soha meg nem semmisítheti, hogy a vallás megváltoztatására irányuló törekvések eredménye csakis a külső fejlődés — a regék, a legendák, a szertartások — átszerkesztése, törlése vagy szaporítása lehet.

Két évezrednek minden ilynemű iparkodása abizonysága, hogy egyrészt a vallásalapítók már meglevő vallás rendszerek átváltoztatásán és a régi elemeinek újszerű rendezetbe való szerkesztésén munkáltak, másrészt, hogy az a rendszer lett hatalmasabbá, melyet külső érdekek, az anyagi erő eszközei szolgáltak.

Hogy Sokratesnek vizsgálódása mennyire nem zaklatta a vallás mivoltát, nagy tanítványának Platonnak «Phaidon»-ja bizonyítja legjobban.

«Az ember isten alkotásai); «lelke az isteni lélek szikrája», ez előbb létezik az embernél»; «működése az elevenség»; «függetlenül is létezhetik, a testnek halála — mivel a lélek mindig magába zárja az élet gondolatát — a független léleknek csak megszabadulása, de nem megsemmisülése. A lélek tehát halhatatlan». (Phaidon VII. f. és köv.)

Nem mind olyan gondolatok-e, melyek minden idők minden nemzeteinek felfogását magukba ölelik; melyek a későbbi évezred minden új és újabb vallás rendszerébe — bár a megnyugvás érzelmével megszentelve ■— úgyszólván változatlanul belekerültek! ?

Aristoteles a bölcselő lángész, a kit prófétának hirdet a túlbuzgó középkor is, a keresztény vallásbölcseletnek 14 századon át legfőbb tekintélye nem a vallásnak egyik alaptételét igazolja-e,, mikor a minden létezők okának a független és föltétien szellemet -— a mi nála egy, az istenséget — hirdeti. Mikor kijelenti, hogy a «cselekvő ész az embernek a szabad tevékenységen alapuló