Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1896

37

ság ... a szellem, az örök, tiszta voö?. Az alaktalan anyag nem önmagától ölt alakot, hanem a szerint, a mint ez az értelmes rendező erő megszabja. Ettől a semmi anyaghoz nem hasonlítható, minden létezőtől véghetetlenül különböző tiszta értelemtől származik a látható világ értelmes létezője az ember, még pedig úgy, hogy jobbik része — a lélek — egyenesen belőle száll a befogadására alkalmas testparányok szövedékébe.

A theologia itt összebékélt a bölcselkedéssel. A vallás Zeusa, ki «sötét szemöldökének egyetlen rándulásával megrengeti a nagy Olympost» (II. I. 532.) ki «a mit akar az az igazság» (Aischyl. Prometh. II.) és a hitregék Prométheusza, ki «minden művészetre és tudásra oktatta a halandókat» (u. o.) a mindkettejök fölött uralkodó «győzhetetlen Végzet» (u. o.) eszméjével együtt egyesültek Anaxagoras e íönséges gondolatában.

Valójában bezárja a világegyetem keletkezésének magyarázga- tását. Vele végződik a görög természetbölcselet, mely a theologiá- ból indul, az ész tiszta okoskodásával keresi a végső okot és — százados vergődés után igazat ád a vallásnak.

A nagy mindenségnek, az egyetemes világnak végső okaira vonatkozó buvárlása így belesimul a theologiába. De annál mélyebbre hat, annál izgatottabb kutatás bonczolgatja ettől kezdve a kisvilágot, . . . magát az embert. Keletkezését — az ember teremtését — bókén hagyja. Természetét, czélját, működését vizsgálja, hogy egyező megnyilatkozásaiban az egyetemes törvényt keresse. E vizsgálódás, igaz, hamar hínárba csalja az egyéni hatásoktól teljesen meg nem szabadult bölcselkedést, a megtalált törvények ferde alkalmazása pedig valósággal gondolkodás-műjátékká teszi az eddig meghatározott úton és előre kijelölt czél felé törekvő okoskodást.

De annak a gondolat csűrösnek-csavarásnak (sophistiká- nak) is megvolt a maga mérhetetlen hasznú eredménye. Az ember cselekvésében megkereste az értelem munkáját s a testi szervezet mindenkiben egyenlő működését. Emezt a külső hatások felvétele és átszerkesztése szerint máig állandóan osztályozta; amannak keletkezését és egész folyamatát kutatta, sőt eredményeinek értékét is felbecsülte.

Mikor pedig — az ember természetének vizsgálása, az ismeret kutatása révén átlépte a határt, melyet az előző korszak vallása és bölcselkedése egyesült erővel . . . más czélból, de ugyanazon törek-