Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1896
35 mélységeit választják el a múlandó földtől, — szét ne oszlassa azt a fényes párázatot, mely ezekre a titkos mélységekre borúi. A bölcselkedés azonban bár tiszteletben tartja ezeket a korlátokat, mint az igazságra vágyó ember alkotásait, mikkel az örvénytől kívánja megóvni a kutatót — szabadon hidalja át a mélységeket. ... «a fellegek fölé kiván emelkedni». (Littré.) Ezért hirdeti, hogy természetünkön, a mi emberi gondolkodásunkon kívül eső ismeretforrás nincs. Azt is, a mit a vallás természetünkön felül levő, eszünket meghaladó ismeretnek mond — mi magunk emberek alkottuk hosszú gondolkodással; a gondolkodás egyik főmunkájával: a tulajdonságok elvonatkoztatásával. . s az elvonatkoztatott tulajdonságok egy egészbe, egyetlen létezőbe szövésével. Azzal, hogy a létezők okait kutatva nem bírunk tovább menni az utolsó határnál, melyen túl az örök kétségeskedésnek, — vagy a buzgó önmegadásnak kell következnie. Az Istennek, mint a létező mindenség teremtőjének, fenntartójának gondolata elemeiben éppen olyan képek összessége, mint a minőkből más elvont gondolatokat alkotunk. Éppen minden nemzet felfogásában megnyilatkozó közös értelme, nevének közös jelentése — közös gondolkodásfolyamatra vall. Ez pedig a mindnyájunkban egyképpen munkáló, sokszor emlegetett, költőktől ezer módon megénekelt örök emberire. A bölcselkedés pedig éppen erre az örök emberire — prózai nyelven szólva az életjelenségekre s ezeknek ugyanazon körülmények között mindig egyenlő megnyilatkozásaira alapítja sokféleképpen magyarázott, sokszor kárhoztatott Ítéletét, mely szerint: •—• a megismerésnek összes feltételei egyedül önmagunkban, illetőleg szervezetünk működésében s a körülöttünk létezők, tehát érzékelhetők megfelelő reánk hatásában vannak. Hogy a theologia s a bölcselkedés felfogása között látszó örvény a maga mivoltában legtöbbször pusztán nevek hullámzása, . . hogy való forrásuk, melyből megindulnak s melybe rövi- debb-hosszabb ringás után megint visszatérnek, ugyanaz a — bár másként szőtt és más névbe foglalt gondolat, azt az ismeretelméletek története bizonyítja legjobban. Amegismerhetetlen «végső ok», a rendező, teremtő szellem», akiben élünk és vagyunk . . . minden elméletnek végső határa. Eddig tart a tudás . . itt kezdődik a hit. Meddig haladtak együtt. . . minden nyomot megőrzött a bölcselkedés történeti kialakulása. 3*
