Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1895

r

ban nem vendégképen fordult meg, hanem hogy itt meg akar maradni, ebben a földben gyökeret akar verni. Az első templom és iskola azt hirdette, hogy a nomád nép vándorlásainak vége van, s kezdődik a civilizált nemzet élete. íme különös jogczímünk, hogy külön is megüljük ünnepét az ezer éves létnek, melynek képét egy rövid visszapillantás hadd ujitsa fel emlékezetünkben.

A népek nagy felvonulása, amaz. óriási, rémületes processio, melyet a történelem népvándorlásnak nevez, már végbe ment; a vándor népek már elhelyezkedtek a római világbirodalom örökségében, az egyház, több-kevesebb sikerrel, már bevonta őket a hit, a vallás egységébe és egyetemességébe, midőn a kilenczedik század végén egy lovas nép robogott be Pannónia földére. Árpád és magyarjai voltak. A jövevény hódítóka fegyver jogán birtokba vették az országot, azonban száz esztendő kellett nekik, hogy régi szokásaikkal, erkölcseikkel, életmódjukkal szakítva, a nyugati szokásokhoz és élethez simuljanak. A vezérek korában beszáguldozták Németországot, megtiporták Olaszország földjét, végigsarczolták a keleti római birodalmat Konstantin városáig. A megsarczolt, a megtiport népek aggódó szemmel tekintettek körül, honnét fog előteremni Nagy Károly méltó utóda, hogy összezúzza a világrész békéjét megrontó idegeneket, valamint a nagy császár összezúzta az avarokat. És a jelek azt mutatták, hogy Ottó császárban, kit a történelem szintén nagynak nevez, megvan a hivatás, az akarat, az erő Nagy Károly szerepének betöltésére, és mikor a szomszédok kívánsága szerint meg kellett volna nyílnia a földnek a magyarok alatt, hogy elnyelje őket, akkor megnyílt felettük a menny, hogy megtartsa őket. Az élet ösztöne, a veszedelem érzete, a belátás világossága, vagy isteni sugallat késztette rá ? — a harczias faj keresztvízre hajtotta büszke fejét. Nem volt többé közös ellenség, hanem testvér a keresztyén népek nagy családjában. Társadalmi, állami életét a kor szokásai, a keresztyén eszmék szerint rendezte be, s bár száz esztendeig lobogott még titokban a láng a pogány oltárokon s még hosszabb ideig az ős hithez ragaszkodó szívekben, a magyar lett a keresztyén hit védelmezője kelet felé, az ő nyomdokain elő-előtörő kunok, besenyők és más népek ellenében. A mellett volt ereje megvédelmezni önállóságát, függetlenségét három nagy hatalmasság ellen: a német császárság, a bizanczi birodalom, s a római pápák hatalmi igényei ellen.

A XIV. század elején nagy csapás érte a nemzetet, a honfog4