Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1894
27 mint a III. osztályban. — Rendkívüli tantárgy mind a négy osztályban volt a rajz, melynek tanításában a növendékek csekély havidíj mellett részesülhettek. Ezen tantervvel kezdte meg a tanítást az új tanári kar az újraszervezett gymnasiumban. Dr. Hunfalvy Pál isk. felügyelő és dr. Székács József püspök, hogy a hívek figyelmét és érdeklődését a gymnasium iránt felköltsék, a régi tanárok elbúcsúzására s az újaknak felavatására október 31-én a templomban egyházi ünnepélyt rendeztek. Az oltár előtt díszes emelvényen az egyházi elő- járók és a tanárok helyezkedtek el, s a szép számmal megjelent hívek a templom hajójában foglaltak helyet. Ez alkalommal Hunfalvy Pál isk. felügyelő az új tanárokat bemutatta a községnek. Erre Kanya Pál szólott a távozóknak, Greguss Gyula igazgató pedig a beköszöntőknek nevében. Végül Székács superintendens buzgó imával, a gyülekezetre, az egyházi elöljárókra, a gymnasiumra és a tanári testületre irányzott áldással rekesztette be a megható ünnepélyt. Nevezetes fordulat állott be ezen isk. évben gymnasiumunkra vonatkozólag a polgári hatóság iránti vonatkozásaiban is. Az absolut kormányzás idejében a helytartótanács közvetlen küldte gymnasiumunkhoz leveleit, rendelateit. A pátens visszavétele után egyházunk visszahelyeztetvén előbbi törvényes állapotába, az új tanári testület egyáltalában nem akart a kormányhatósággal közvetlen érintkezésben állani. A tanári testület tehát a kormányhatóságoktól közvetlenül érkezett leveleket tisztelettel visszakiildötte egy jegyzőkönyv kíséretében, a melyben kifejtette, hogy evang. egyházunk az ily közvetlen érintkezéseket nem engedi meg. E föllépésnek következménye lett, hogy a kormányhatóság ezentúl az illető egyházi hatóság lítján közlekedett tanintézetünkkel. Az új tanárok irodalmi működésére nézve megemlíthető, hogy ez évben megjelentek: Batizfalvi Istvántól: A földrajz elemei, algymnasiumi kézikönyv negyedik kiadás. A magyar királyság alkotmányos földrajza s ugyanaz népiskolák számára versekben. — A házi kincstárban, melynek egyik szerkesztője, egyháztörténeti, s erkölcsvallási czikkek. — Greguss Gyulától: Természettan, a m. tud. társaságtól a hölgydíjjal jutalmazott pályamunka. — Horváth Zsigmonil bírálatot írt Sophoklesnek Aias es Philoctetes czímü drámák fordításáról (a Magy. nyelv. 5. évi folyam. 5. füzetben).