Evangélikus gimnázium, Budapest, 1891
22 mekeink barátai, nevelői, még játéktárgyai is (oh ! a meghalt gyermekek játékszerei igen fájdalmas ékesenszólással hozzák ezt tudatunkba !) — mind, ezen kegyelésben részesülnek. P) Ellenben a szeretett tárgy minden megrontója az 1. alatt felhozott indulatokat gerjeszti fel bennünk. Alkalmatlan embereket visszautasítunk, türelmetlenül, haragosan, daczosan, vakmerőén, ha kell: tőrrel is kezünkben ; mert a szeretett tárgy a mi alkatunknak kiegészítő része s a meddig önkényt tőlünk el nem szakad, addig vele közösen visszaverjük az ellenség támadásait. A mi szeretetünk és az ellenség képe két serpenyőbe van elhelyezve ; minél magasabbra száll az ellenségé, annál nyugodtabb lehet szeretetünk. Épen azért mindaz, a mi az ellenség erejét gyengíti, énünket felszabadítja, s megfordítva, a mi az ellenséget erősíti, mint hozzáadott súly, ránehezedik szeretetünkre s serpenyőjét mind magasabbra huzza, míg az ellenfél súlya lelkűnkön lidércznyomásként nehezedik. Ezen viszonyok tarka változatosságából a főbbeket kiemeljük, hogy felfogásunk helyessége mellet tanúságot tegyenek. Ellenségünket gyűlöljük, —- ez a természet törvénye. Mert az öntét czélja magát megvalósítani, — ez fogalmi követelmény, mely nélkül az öntétnek értelme nincsen. A gyűlölt tárgy ezen megvalósítás akadálya; ereje a mi gyengeségünk, gyengesége a mi erőnk, — s azért fájdalma a mi örömünk, öröme a mi fájdalmunk. Ezek természetes reactiók, melyeken semmi szenteskedés változtatni nem fog. Természetes tehát, hogy az ellenség öröme a mi fájdalmunk lévén, az ő öröme bennünk irigységet fog okozni, mely a gyűlöletnek egy formája (félelem és harag vegyülete) s a szeretetből absolute ki van zárva.* Viszont, az ő fájdalma a mi felszabadulásunk lévén, fájdalma felett örömet fogunk érezni, a mit kárörömnek nevezünk. Ha már most a szeretett tárgyban az ellenféltől elhintett magvak gyökeret vernek, akkor a szeretett tárgyért való aggódásunk az ellenség iránti irigységgel párosul s származik a féltékenység (jalousie) indulata, melyet már a gyermeki lélekben is látunk önkénytelenül keletkezni (Perez szerint * A közönyös emberek jólléte folytán támadt irigység az öntétek természetes idegenségének s így kölcsönös bizalmatlanságnak nyilvánulása. A káröröm ugyanezen viszonyok között érzelmi vastagbőrűségnek s butaságnak kifolyása.
