Evangélikus gimnázium, Budapest, 1891

9

főbb parancsnak« (rj zfjányj v.o.l [isfákT] IvtoXtj. Máté, 22, 38.) nevezi a szeretetet (áfazrj).

Hanem épen azon körülmény, bogy a szeretet «parancs,» helyes utalást tartalmaz a szeretet természetét illetőleg. Az evést és ivást, a mozgást és gondolkodást, a félelmet és haragot, — nem lehet sem parancsolni, sem tiltani. Megteremnek azok önkényt s minden korlátokon át is törnek. Hogy a szeretetet parancsolhatjuk, az azt jelenti, hogy a szeretet: feladat, megközelítendő s megvalósítandó ideál, vagyis legfőbb alakjában nem természeti adomány, hanem harczban kivívandó állapot (!£«;) s mint ilyen, erény.

És épen azért, mert parancs, létesítése a mi önkényünk közreműködésétől is függ. Kezdetleges formái már a gyermekben találhatók ; minél bőségesebb tapasztalatokra teszünk szert, annál biztosabban tudjuk, hogy bizonyos cselekedetek szellemi szervezetünk egyensúlyát felbomlasztják s az én önkényessége arra fog igyekezni, hogy ezen bomlasztó tényezőket elejtse, keretéből kizárja, vagyis, hogy a megállapodottság benne minél magasabb fokú legyen. Ekképen a szeretet felé, mint ideálja felé, az emberi szellemet már természete is hajtja; benne látja ugyanis azon állapotot kifejezve, melyben az öntét összes tartalma harmonikus egységgé kialakult s ezen fejlett egységet teljes öntudatossággal élvezi. Nyilván való, hogy az öntudat, ezen legfőbb jót felismerve, azt önkényes tevékenysége számára czélul tűzi ki, ideálul, melyet földi életében legalább megközelíteni iparkodik. Ily értelemben a szeretet parancs ugyan, de nem idegen parancs, hanem saját szervezetünk ösztönzése tökéletességünk anticipált képe felé, melyet akaratunk szabad elhatározással tartalmává s így életczéllá tesz. A szeretet tehát mint ideál az akarat szabadságát követeli s mondhatni, hogy az akarat csakis a szeretet által lesz igazán szabaddá.

Azonban a szeretet fejlődésében nem szabad elnéznünk a második tényezőt sem, mely alakulását létesíti, az ösztönök kielégítését ; mert az öntudat állapota az ösztön állapotától függ s a meddig a hiány uralkodik, a megelégedés hiányzik. Minthogy azonban ösztöneink kielégedése többnyire körfolyamatos, azaz a vesztes ösztön saját erejéből nem eszközölhető, azért a szeretet előállásához a hiányok pótlékainak szolgáltatása is kívántatik. Hogy azonban e pótlékokat elnyerhessük, szükséges, hogy az akadályok legyőzhetetlenek ne legyenek; ily legyőzhetetlen akadá-