Evangélikus gimnázium, Budapest, 1890

25

hasonlítás útján könnyen meg lehet mutatni a kiejtésbeli sajátságokat.

Az idegen nyelv ismeretlen hangjai ejtésének eltalálását azután e fokon egészen az ön kénytelen imitatióra lehet bízni; e tekintetben is az anyanyelv példája lehet szemünk előtt. Azt a hangcsoportot, melyet valaki létrehozott, egy másik, főképen gyermek, természetesen nem utánozhatja mindjárt egyszeri hallásra egész tökéletesen. De ismételt hallás után mindinkább abban az irányban fejlődnek az ő mozgásérzetei, a melyben a beszélőnek a beszédszervek mozgását kisérő emez érzetei kifejlődtek1 s hosszabb gyakorlat után (mely itt sem lesz hosszasabb, mint akkor, ha a tanuló pho- netikai utasítások szerint gyakorolja be a hangokat) ösztönszerüleg is rá fog jutni a helyes ejtésre. A beszédszerveknek csak erre az önkénytelen alkalmazkodására kell az iskolában alkalmat adnunk.

Az imént tárgyaltakkal szoros összefüggésben van az ejtés és írás viszonyának kérdése. A korrekt kiejtés előmozdítására a külföldi reformerek közül többen — itt is Sweet példáját követve — a történetileg kifejlődött helyesírásnak egy időre mellőzését kívánják s phonetikus átírást alkalmaznak tankönyveikben vagy ezeknek legalább első részében,1 2 azt állítva, hogy ez átírás nemcsak az idegen hangok helyes ejtésére figyelmezteti folyton a tanulót, hanem bizonyos elvi jelentőségű ismeretre is vezeti őt, ébren tartja benne pl. a hang és betű különbségének tudatát. A mi ez utóbbi fajta ismereteket illeti, ezeknek feltüntetése és bevésése, úgy hiszszük, az anyanyelvi oktatás feladata (ott könnyebben is végezhető), az idegen nyelvi tanításnak marad még ezen felül is elég tenni valója.

Ha a beszélt nyelv elsajátítása volna az iskolai idegen nyelv- tanításnak főczélja, akkor valóban közömbösnek tartanók, miféle külsőben, milyen helyesírásban kerülnek először a tanuló szeme elé az idegen nyelv alakjai. De ha szem előtt tartjuk, hogy az iskolában főleg irodalommal akarjuk őt foglalkoztatni, akkor már elvi szempontból kezdettől fogva irodalmi mezben fogjuk vele az irodalmat megismertetni; a fül által felfogott hangképzetek associálódja1 L. Paul, Pi'incipien der Sprachgeschichte 46. és 149. 1.

2 Nálunk ily szellemben nyilatkozott Balassa József, az általános pkone- tika jeles művelője, A phonetilca az iskolában ez. ezikkében, Tanáregyesül. Közi. XXIII. 313. s k. 1.