Evangélikus gimnázium, Budapest, 1890
20 nak mindjárt elejétől fogva a teni/lef/es írásképekkel. Egyéb, gyakorlatibb természetű okok is járulnak ezekhez. A tanuló először a pho- netikai írást, később a történeti orthographiát tanulván, egy helyett két helyesírást kénytelen elsajátítani; a nehézségek, melyekkel a történeti orthographia elsajátítása különben jár, a phonetikus írással nincsenek elhárítva, csak elhalasztva, sőt e kétféleség következtében még új nehézségek fognak felmerülni. Tudjuk, hogy az idegen nyelv prthographiájára való szoktatás eddig sem volt legkönnyebb része a nyelvtanítás feladatanának, főleg azért, mivel a tanuló mindig hajlandó anyanyelvének orthograpbiájából egyet- mást becsempészni az idegen írásba. Mi lesz már most, ha huzamosabb ideig (némelyek kívánsága szerint egy évig) ex offo is hozzászoktatjuk tanítványainkat, hogy az idegen nyelvi alakokat oly orthographiával írják, a melyet később, mikor már a történeti helyesírásra kerül a sor, mintegy parancsszóra ismét el kell felejteniük? Könnyű azt mondani, a mit Passy mond, hogy a phonetikus írás épület-állvány, melyet az építőmester felépíttet, hogy ismét lerombolja,* — ha az emberi lélekben egyszer meghonosult képzeteket (főleg első benyomásokat) oly könnyen meg lehetne semmisíteni, mint az épület-állványokat! Gondoljuk meg, ha a magyar fiú első német nyelvismereteit a phonetikus írás köntösében szerzi és pl. Balassa javaslata szerint a nyílt e-hangokat «-vei, a zártakat e-vel jelöli, ha, mondjuk, az első félévben warden és (jlezer alakokat kell írnia, nem fog-e neki a mostaniaknál még több nehézséget okozni, ha a második félévben már csak werden és Gläser-1 szabad írnia ? És az effélékkel járó, később ismét lerombolandó szellemi munkát csak azért végeztettük vele, hogy nehány új hangnál (a, eh, diphthongusok stb.) az írás is figyelmeztesse őt a sajátos ejtésre. Kérdés még, vájjon valóban figyelmeztetés lesz-e ez mindig? A német Bein, Waise diphthongusa pl. ama transscriptio szerint «i-val jelölendő, a Bäume, Freude diphthongusa ellenben «i-val, — Balassa szerint (322. 1.) azért, mivel az utóbbi diphthongus első eleme olyan mint a magyar a (ezért jelöljük más betűvel!); az előbbi ai diph- thongusnál ellenben (valamint az egyszerű a-nál is) az átírás a-ja épen nem fogja a tanulót arra figyelmeztetni, hogy itt a magyartól eltérő «-hanggal van dolga. Az iskolában adandó phonetikai útmutatásokat tehát a lehető * Balassa J. ismertetése Tanáregyesül. Közi. XXIII. 320. 1.
