Evangélikus gimnázium, Budapest, 1890
33 nyeit kívánják az iskolában ismertetni s ezekre akarják alapítani az idegen nyelvhangok képzésére vonatkozó utasításokat. Készemről nem helyeselhetem a phonetikának az idegen nyelv tanítása első idejében való ilyetén szerepfoglalását; nem helyeslem, hogy oly tényeket, melyek, úgy mondhatni, a magasabb tudomány tárgyai, bevisznek az iskolába s beviszik a tudományos tárgyalás módszerével is, nem csekély akadályokat gördítve a tanuló elé ép akkor, midőn első lépéseit próbálgatja az idegen nyelv terén. Erre a fokra nem való még az egyes hangok egész tudományos leírása és meghatározása, képzésük módjának feltüntetésével sajátosságuknak és egymástól való különbségüknek megokolása. Ez ismeretek közlése az iskolában részben felesleges, részben nem is czélra vezető. Mert azokról a hangokról, melyeket a gyermek anyanyelvében is ismer és ejt, valóban nem szükséges — nem csekély experimentálás útján —• megtanulnia, hogy miféle szervekkel képezi őket, nem szükséges legalább az idegen nyelvtanulmány legelején. Az idegen nyelv új, ismeretlen hangjainak képzése czél- jából pedig a tanító kiejtésének élő példája, az anyanyelv hasonló hangjainak melléjük állítása s az akusztikai különbségre való figyelmeztetés rendszerint többet fog érni, mint a legexactabb phonetikai leírás. A német nyelv eu, du diphthongusának ejtését bizonyára gyorsabban és biztosabban el fogja sajátítani a tanuló, ha az oj vagy öj hangcsoporttal hasonlítjuk azt össze, mint ha megmondjuk, hogy ama diphthongus első elemét a szájüreg melyik részében, miféle nyelvállással és az ajk milyen záródásával képezzük, ■—- itt a beszédszervekkel való bánásnak olyan tudatosságát tóteleznők fel, a minővel még a felnőtt is csak hosszas phonetikai tanulmány után rendelkezik. A német gutturális és palatális eh különbségére is biztosabban rávezetjük a tanulót, ha arra figyelmeztetjük, hogy ez összefüggésben van az előző magánhangzó minőségével s pl. kiemeljük a pal. eh és az s (magy. s) hang rokon ejtését, mint hogy ha leírjuk neki, hogy a gutt. dl-nál a nyelv hátsó lapját a lágy ínyhez, a másiknál ugyan azt a kemény ínyhez, vagy még pontosabban ahhoz a helyhez szorítjuk, a hol a lágy és kemény íny határa van. Hát még a vocalisok komplikált rendszere, a hol egész osztályoknak meg kell magyaráznunk, hogy az egyes hangok képzésénél milyen állása van a nyelvnek vízszintes úányban, milyen függőleges irányban, minő a nyelv hátának alakja s mekkora az ajakzárás foka! Még ha a tanulók meg is értik az efféle leírásokat, saját
