Evangélikus gimnázium, Budapest, 1889
14 mi városokat látott, azokat ismeri is, de nem látott ő mindent, a mit ismert. Ha valahol, úgy itt lett volna alkalma kiemelni, hogy látta Bahylont, és épen azért, mert ezt elmulasztja, nem is akarta azt az olvasóval elhitetni. E szerint csak a városról egyhe állított adataiból lehet kimutatni, hogy járt-e ott vagy sem. Bahylont akként írja le, mint egy quadratikus, erős fallal kerített várost, melynek kerülete 480 stadium, azaz 12 fld. mf., területe pedig kilencz négyszög mértföld; de e nagy terület, mint közönségesen vélekednek, nem volt egész terjedelmében házakkal beépítve, hanem voltak ott kertek, szántóföldek stb., hogy még ostrom alatt is lehessen a falakon belül szántani, vetni, egy szóval, termeszteni. Különben, ha ez úgy nem lett volna, akkor e város lakosságának száma hihetetlen nagy lett volna, miután a házak Her. szerint három és négy emeletesek voltak. A város védelmére szolgált egy roppant fal, melynek szélessége ötven rőf, magassága pedig 200 rőf volt, azaz 75, illetőleg 300 láb, ha csak közönséges, nem pedig u. n. királyi rőföt számítunk. A fal előtt széles és mély vízárok volt, melyből a falhoz szükséges építőanyagot vették. Megjegyzendő azonban, hogy a fal ily magasságban és szélességben még Herod, legőszintebb hívei előtt is lehetetlennek látszott, úgy hogy p. o. Kiepert nem a most említett számokat igtatja földrajza szövegébe, hanem csak 90 láb magas és 30 láb szélesnek írja le,1 holott a hosszúságát Her. szerint határozza meg. Feltűnő azonban az, hogy ily roppant építmények nyoma nem maradt ; legalább Bawlinson H., a ki nem egyszer fordult meg Babylon területén és pontosan megvizsgálta a még meglévő romokat, így nyilatkozik: «No traces are to be recognised at the present day, of the ancient enceinte of Babylon, nor has any verification as yet been discovered in the native and contemporary records of the (apparently) exaggerated measurements of the Greeks».2 3 Kiepert is a fal roppant tömegének eltűnését abból tudja megmagyarázni hogy évszázadokon keresztül elhurczolták onnan az anyagot számos város építésére.8 Oppert ellenben4 az éjszaki és nyugotifal némi nyomára vélt akadhatni, de csak annyiban, a mennyiben egyes omladékból 1 I. h. p. 146. 2 Hist, of Her. I. p. 298, n. 6. 3 I. h. 147. 1. 4 Exped. scient. en Mesop. I.