Evangélikus gimnázium, Budapest, 1885
3 metheust, hogy nem mint ellenségek, hanem mint barátok jöttek vigasztalására, s hogy részvétüknek kifejezést adjanak. Prometheus előttük is keserű panaszra fakad s azt kívánja, hogy bár csak dobná őt Zeus inkább a Hadesbe a holtak közé; de midőn az Oceanidák Zeus uralmának véges voltát említik, Prometheus visszanyerve természetének daczosságát, önérzettel mondja, hogy majd még egyszer reá fog szorulni Zeus, ha veszélyeztetve lesz uralma. Az Oceanidák mérsékletre intik, mire Prometheus megjegyzi, hogy majd eljön az idő, mikor Zeus megszelídülve barátságra fogja kezét nyújtani. (Első episodium: 193—396.) Most felszólítja a kar Prometheust, hogy mondja el, minő vétség miatt kell ueki igy bűnhődnie; Prometheus enged a kar kérelmének, s így adja elő a dolgot: Meghasonlottak egymás között az istenek, egy része Zeust kívánta új uralkodónak, a másik, hová a Titánok, Gsea és Uranus gyermekei tartoztak, Uranus pártján volt. Hasztalan inté a Titánokat Prometheus, ki Themis és Gasa jóslataiból tudta mi g, hogy a harczban nem a nyers erő, hanem a csel fog győzedelmeskedni, hogy hagyjanak föl erőszakos terveikkel. A harczban Prometheus Zeus oldalán volt, s az ő tanácsa folytán Cronos a Titánokkal együtt a Tartarusba jutott. Ily nagy szolgálatot tettem én Zeus- nak — mondja Prometheus — s mégis ily büntetésben részesít ő engem! Azután folytatja elbeszélését: Zeus trónra jutván, egymásra osztogatta kegyeit a halhatatlanoknak, csak a szegény emberi nemről feledkezett meg, sőt azt meg is akarta semmisíteni, hogy mást teremtsen helyébe. Csak én állottam ellen Zeus tervének — kiált föl önérzettel Prometheus — és e miatt szenvedek ily nagy kínokat! Midőn az Oceanidák kérdik, hogy az emberek iránt való jóindulatában nem ment-e túl a határon, elmondja Prometheus, hogy az emberek keblébe oltotta a reményt, mely erőt adott a nyomorúság eltűrésére, és megajándékozta őket a tűzzel, a sokféle művészet forrásával. Most arra intik az Oceanidák Prometheust, hogy gondoljon a kínjaitól való szabadulásra; Prometheus azt feleli, hogy tudva hibázott, s felszólítja az Oceanidákat, szálljanak le szárnyas kocsijukról, hogy elmondja nekik saját jövendő sorsát. Mialatt az Oceanidák Prometheus kérelmének eleget készülnek tenni, megérkezik a tenger felől egy szárnyas állaton atyjuk Oceanus is, ugyanazon részvét által indíttatva, mint leányai. Segítségére akar lenni Prometheusnak, inti őt, hogy szokjék hozzá a változott viszonyokhoz, vegyen erőt daczosságán s késznek nyi1*
