Evangélikus gimnázium, Budapest, 1883
10 Felesleges a költő — bár igen találó — költeményét idéznünk: Ketten a hegyek közt jártak, visszatérnek s elbeszélik, a mit láttak. Mily óriásilag különbözik az, a mit az egyik látott, attól, a mit a másik látott ! felesleges mondom — a költők világából idéznünk, hisz a mindennapi tapasztalatból elég példát meríthetünk annak bebizonyítására, hogy a kép, melyet magunknak valamely vidékről alkottunk, mindig egyéni felfogásunk eredménye, befolyásolva a viszonyok- és körülményektől, módosítva a lelkiállapot szerint s az egyes embereknél felette eltérő a műveltségi fok és hely szerint, melyet azoknak a társadalomban elérni, elfoglalni sikerült. Az ember szülőhelye iránti szeretete, a honvágy —• eredménye azon képnek, melyet magunknak a távolban, más körülmények és viszonyok között, azon területről alkotunk, melyhez összes gyermekkori emlékeink fűződnek. Tehát másnak kell lenni e képnek, mint a melyet magának az formál róla, ki gyermekéveit másutt élte, kit kedves emlékek nem csatolnak e területhez. Válaszszunk szűkebb helyet: Ott mondták meg egymásnak azt, a mit régen éreztek egymás iránt, ott tettek szent fogadást az egész életre — a sírig. Bizony «snig képben él elő ttok» e helyecske s a róla alkotott kép egészen más, mint azé, kit ott talán — mondj uk — mérges vipera ijesztett meg. Említsem-e azt a szűk földterületet, hol annyian férnek meg békén egymás mellett, kik az életben nem tudtak megférni ? Mondjam-e, mennyivel másnak látja a temetőt az, ki kedveseinek földi maradványait kisérte ki oda, mint az, ki saját tapasztalatból még nem tudja, hogy mit tesz az, forró könyet hullatni a hideg sírhantra ? Meg vagyok győződve, hogy minden magyar más szemmel nézi s ennélfogva más képet alkot magának a tetétleni pusztáról, a Branyisz- kóról, Cserlialomról, a Világos körül elterülő térségről, mint az idegen. Másnak látom én a Magas-Tátrát, mint az alját lakó magurai goral; másnak látja a természetbúvár az ecsedi lápot, rejtekeivel, pezsgő életével, csodáinak millióival, mint az, kinek összes emléke e vidékről a váltóláz — melytől alig tudott szabadulni. Másnak látta a pusztát az, ki tikkasztó hőségben, porfellegbe takarva vánszorgott rajta keresztül, mint az, ki üdítő eső után járta be. Más a mezőség tavaszszal, nyáron, őszszel, télen s így más a kép, melyet róla az idegen nyer, az évszak, az időjárás szerint, a melyben azt látta. Másnak láttam én a kis mezővárost, melyben sokadalom vagy ünnep alkalmával voltam, mint az, ki aratás idején járta végig kihalt utcáit.
