Evangélikus gimnázium, Budapest, 1882
:íO folyik a Pontos Enxeinosba és nem a Dunába. Továbbá azt is kimagyarázza Arrian franezia fordításából, hogy a triballok visszafelé, a Lyginos egy szigetére menekültek és ki is mutatja a csatahelyet, ott hol a két l)crne tó között egy isthmus húzódik. Ezen felfogásnak Arrian szövegében nincsen helye, mert ezen iró szerint oly szigetről gondolni sem lehet melyre a triballok az előrenyomuló Alexandros háta mögött menekültek; de a Lyginos folyóra nézve sem fogadhatjuk el azon állítást, hogy ennek Arrian szavai szerint a Dunával párhuzamosan kell folyni és a Dunába ömleni. Ha Arrian azt mondja, hogy a folyótól három nap alatt lehetett a Dunához jutni, akkor csak annyi látszik ezen szavakból, hogy a folyó nem ömlött a Dunába, de azt nem zárják ki, hogy ez a Duna valamelyik mellékfolyójába torkollott, p. o. a Moravába, és akkor Arrian teljes joggal azt mondhatta, hogy ama kisebb folyótól három napi út van a Dunához. Jochmus- nak okoskodása ezen tekintetben nagyon hibás, és ehhez hozzá járni meg azon téves nézet is, hogy Alexandros a Pontos közelében ment át a Haemuson, a miről már elébb volt szó (21. ].). Az Oskios sem lehet a Lyginos, mint Droysen műve első kiadásában vélte a>, mert ezen folyó völgye ott a hol a Hsemust átmetszi, nagyon nehezen járható és oly folyóról, melyről Arriannak tudnia kellett, hogy a Dunába ömlik, nem mondhatta azt, hogy három napi ut van tőle a Dunáig. Az elébb kifejtett nézetünk szerint azért sem lehet az Oskiost és Lyginost egy folyónak tartani, mert Alexandros azon a folyón már régen túl ment, midőn a triballok földjére ért. Droysen mostani állítása, hogy a Lyginos csak a Kameik lehetne, mely párhuzamosan folyik az előbb említett Pravadival a Pontosba, csak hozzávetés, és maga az iró sem tartja bizonyosnak.1-' Helyesebben vélekednek lloesler és Müller. Az első azt hiszic>, hogy a Lyginos a mai Ljig nevezetű folyó, mely a Dunába szakadó Kolubarába ömlik. Ebben azonban tévedt Roesler, ha a Kolubarát a Duna mellékfolyójának tartotta, mert az a folyó a Szávába ömlik Obrenovac táján, valamint abban is, hogy Alexandros elhagyván az egyenes utat, a szerb Morava völgyében haladt volna, és ebből átment a kis Ljig völgyébe; ha abban igazat kell is adni líoeslernek, hogy a «) L. H. k. I. k. 122. 1. 2. j. *>) A Kamcikot már Schäfer is említi (Demosth. u. s. Zeit, IIT, 1, 98. 1. 2. j. cl Bomaen. Studien 20. 1. 2. j.