Evangélikus gimnázium, Budapest, 1881
37 6. Történelmi kézikönyv, kivált az ó-kori mívelödéstörténelem figyelembe vételével. 7. Földrajzi kézikönyvül ajánltatnak Scholtz Alb. kézikönyvei. 8. Természetrajzi, kivált vegytani előismeretekre épülő minera- logiai kézikönyv. 9. Physika gymnasiumi használatra. 10. Philosophiai propaedeutika. Ezen kézi könyvek megírása nélkül az egész tanítási reform ingadozó irányú volna, minél fogva azoknak az 1883. év sept. haváig készeknek kell lenniük, legalább az elméletieknek. A gyakorló- és olvasókönyvekre nézve addig is az eddigiekkel segíthetünk. A tanítás módszeres részletezését az egyetemes egyházi gyűlés egy emberre bízza, ki a kidolgozott munkálatot végleges megállapodás céljából az intézetekkel közölje, azoknak véleményét tekintetbe vegye s azt a tantervben foglalt általános szellemi irány értelmében felhasználva, egyöntetű eljárást javasoljon az összes tantárgyak kezelésére nézve. Minthogy pedig az egyes egyházközségekben a Yandrákféle elaboratum által megállapított azon viszonyra nézve, mely különösen a fegyelem kezelését illetőleg a gymnasiumi tanári testületek és a gymnasiumi patronatusok közt fenforog, számos eltérés észlelhető, melyek folytán a tanári testületek a patronatusok változó felfogása szerint a Yandrákféle elaboratummal ellenkező állásba szoríttatnak,— a budapesti ág. li. ev. főgymnasium tanári testületé azt kéri, hogy a részletes utasítások kidolgozásával megbízandó férfiúnak kötelességévé tétessék egy oly szabályzat kidolgozása is, a mely az ez irányban észlelhető ingadozásokat pontos határvonás által megszüntesse. BEFE J E Z É S. A egyetemes egyházi gyűlés az utánunk következő nemzedékek háláját teljes mértékben fogja kiérdemelni, ha azon elvtelenséget és ziláltságot sikerűi megszüntetnie, mely prot. gymnasiumainkban a tanítást oly sok tekintetben hátráltatja és bizonyos fokig sikertelenné teszi. A budap. ág. h. ev. főgymnasium tanári testületé örömmel üdvözli ezen kezdeményezést s készségesen akar közreműködni arra, hogy észszerű elvek alapján berendezett gymnasiumaink lehessenek. Azért dolgoztatta ki ezen javaslatot is, melynek intenti ója volt: a