Evangélikus gimnázium, Budapest, 1881

3. A földrajzra nézve. a) Az acsai tantervet tökéletesen téves feltevésen alapúiénak hiszszük, mert ez a földrajzot csak mint a történelem segédtudományát ismeri, mi pedig azt az algymnasiumokban a reális tudományok fő­képviselőjének tekintjük. b) Ezért az acsai tantervtől eltérőleg az állami tanterv szerint osztjuk be az algymnasiumokban, azon megjegyzéssel (a miben talán az állami tanterv eredeti intenti ójával egyezünk), hogy a természet­rajzi anyag csak a földrajzi anyag kiegészítőjének tekintessék s ek- kép tárgyaltassék is. c) Az áll. tantervben a VII. osztály számára előírt politikai föld­rajzot külön tantárgyul nem ajánljuk, mert statistikává fejlődnék ki idővel, a mi az áll. tan terv intentiójával is ellenkezik, meg nem is lehet gymnasiumi tantárgy. 4. A természettudorruínyolcr a nézve. a) Az acsai tanterv kétszeres tanítása ellenében az állami tan­tervet fogadtuk el, mely csak a IV-ik osztálytól fogva hozza be egész helyesen a gymn. keretébe ezen tanrészleteket. b) Eltérőleg az acsai tantervtől a physikai tananyagot a VII. VIII. osztályra osztjuk be, míg az acsai a VIII-ra szorította. c) A berendezés részleteire nézve is az áll. tantervet helyesel­jük, a mint az az egyes osztályokra nézve előírja. d) A tananyag terjedelmére nézve az áll. tanterv által megsza­bott minimumot sokaljuk s a természettudományoktól követeljük, hogy csak a főpontokra szorítkozzanak s mindig alárendelkezzenek a gymnasiumi oktatás főcéljának. e) Épen azért az óraszámot 3-ról 2-re szállítottuk le a termé­szetrajzban ; a physikában pedig 5-ről 3-ra, illetőleg 4-re a VII. VIII. osztályban. Az időbeli korlát is arra fogja szorítani a szaktaná­rokat, hogy a gymnasium céljához mért tananyagon túl ne terjesz­kedjenek. ö. A classikai nyelvekre nézve. Itt a cél mindkét nyelvnél az irodalmi remekek szellemének megismerésébe helyeztetett, a mint azt az acsai és (bár nem oly ha­tározottsággal) az állami tanterv is helyesen követelte.

Next

/
Thumbnails
Contents