Evangélikus gimnázium, Budapest, 1881
30 II. Részletes eltérések. 1. A vallástanra nézve az acsai tanterven következő változtatásokat vittünk végbe: a) Az acsai tanterv az I. II. osztályban nem rendszeres, a IV-ben rendszeres hit- és erkölcstant taníttat, a mely újra a VIII-ik osztálynak is tantárgya. Mi az I. II. osztályban a bibliai könyvekkel való szövegszerű tüzetes megismertetést tűztük ki célúi, a VIII-ba téve a rendszeres hit- és erkölcstant, a mikor a tanuló értelme inkább megérett a felfogásukra. l>) Az egyháztörténelmet a III. osztályból elhagytuk s időrend szerint az Y. YI. VII. osztályokba soroztuk. c) Az acsai tantervben elő nem fordúló liturgikai részletet, úgy szintén hazai prot. egyházunk szervezetének ismertetését, melyre az acsai tanterv nem ügyel, a III-ik osztályba tettük, illetőleg jogi fejlődését a VII-be. d) A vallástanítást tehát történelmi alapra s különös tekintettel hazai prot. egyházunkra rendeztük be. 2. A történelemre nézve. a) Az acsai tantervnek algymnasiumokra szóló beosztását káros dualismusnak találva, az állami tantervhez csatlakoztunk s az I—III. osztályban a történelmi anyagot az olvasókönyveknek adtuk át. b) A történelmi korszakok beosztását az osztályokban, tekintettel a class, tanulmányokra, az acsai és állami tantervektől eltérőig ügy rendeztük be, hogy az ó-korra i év, a kisebb fontosságú középkorra 1 év 3 órával, az újkorra 1 év 4 órával esik. c) A magyarok történelmére nézve az állami tantervet fogadtuk el, elhagyván annak tanítását a IV-ik osztályból. d) Végre abban külömbözik tervezetünk mindkettőtől egyaránt, hogy sem az aristokratikus jellemű életrajzi tanítást (az acsai tan- tervben), sem az inkább dynastikus és politikai módszert (az államinál), mely a királyok harcát teszi előtérbe, nem fogadjuk el, hanem az általános emberi elvet kívánjuk a történelemben érvényesíteni, az által, hogy kivált azon alkotásokat állítjuk tanítandóknak, melyek, mint művészet, vallás, tudomány, sociális intézmények a népek egészei és azok egyes jelesei által hozattak létre. Ez eltérésünk a tanítás szellemére vonatkozik.