Evangélikus gimnázium, Budapest, 1881

29 nek megszerzése tekintessék főcélnak, hanem hogy a test hajlékony­ságát, erejét előmozdító és fokozó gyakorlatok képezzék-a testgya­korlat főfeladatát. Kiváltképen mindazon gyakorlatok mellőzendők, a melyek a test épségét veszélyeztetik, mint azt a mostani tornászatnál sok tekintetben sajnosán tapasztaljuk; a gyakorlatok természetének olyannak kell lennie, hogy az eleve kizárja a test megsérülésének lehetőségét is. Testgyakorlatokra hetenként 3 óra fordítandó. HARMADIK RÉSZ. Tervezetünk eltérései az acsai és az állami tantervek­től. — Átmeneti intézkedések. — Kézi könyvek. — Befejezés. Hátra van tulajdonképeni szorosabb feladatunk megoldása: mennyiben tér el a mi tervezetünk az ág. li. ev. gymnasiumokhan eddig érvényes és az új állami tanterv pontozataitól ? Ezen eltéréseket két csoportba foglalhatjuk: általános és részle­tes eltérések csoportjába. I. Általános eltérések. 1. Első sorban a gymnasiumok célját illetőleg abban térünk el, hogy mi nem kívánunk mást elérni, mint tudományos lelkületet s idealistikus érzületet; a «teljes human, képzés» s az «általános mű­veltség» anyagi meghatározásai a mi célunkhoz képest csak elősegí- tők és előkészítők. 3. Az acsai tantervtől eltérőleg az államiban előfordúló azon helyes belátást fogadjuk el, hogy az al- és felgymnasium közti ketté- szakítást elhagyandónak véljük. 3. A gymnasiumi oktatásban az ácsaitól és az államitól egy­aránt mennyiség tekintetében eltérve a természettudományoknak, mint célunkra nézve alárendeltebb fontosságúaknak, terjedelmét meg­szorítjuk s a gymnasiumi oktatás középpontjává határozottan és fel­tétlenül a class, nyelveket lehető nagy terjedelemben s széles alapon teszszük. Ez által elejét veszszük a gymn. degenerálásának reálisko­lává vagy reálgymnasiummá s megszüntetjük az anyaggal való túl* terlieltetést.

Next

/
Thumbnails
Contents