Evangélikus gimnázium, Budapest, 1880
9 látszólag benmaradó állapot, mely csak agyunk szerkezeti viszonyainál fogva, kifelé irányuló látszólagos törekvéssé lesz, míg tényleg ilyet csak okoz, s nem maga válik azzá, tehát ösztöni erőt csak kelt, de maga nem ösztönző természetű, — egy ilyen benmaradó (immanens) állapotnak neve érzés. Ha tehát a szükséget magában, eltekintve megelőző s kisérő tüneményeitől kell felfogni, akkor azt érzésnek kell felfogni. Még pedig egy oly érzés ez, melyet valami reális hiány okozott. Egy ilyen érzést kellemetlen érzésnek nevezünk; azért a szükség kellemetlen érzés s indoka szerint (reális hiány okozza) mindig annak is kell lennie. A szükség fogalmában tehát egy kerületi és egy központi jellemzőt találunk: a kerületi az objectiv hiány, a központi pedig a* kellemetlen érzés. A két dolog azonban egyenlően negativ természetű; a kellemetlen érzés is hiány, csakhogy az é/f-nek hiánya, melyről az öntudatos én tiszta képet szerzett? Az obj. hiány és a kellemetlen érzés közt tehát egyes szükségek sora terjed el, melynek zárpontja az én hiánya, mely öntudatunkban kellemetlen érzésnek jelentkezik. E hiányérzetet azonban nem szabad összetéveszteni a fájdalommal, mert a kettő minőségileg ugyan egy (mert minden érzet önérzet), ellenben mennyiségileg különböző. E különbség szemmel tartása nagyon üdvös. Észrevehetők magamon sok obj. hiányt, a nélkül hogy e miatt fájdalmat éreznék; ellenben egyetlen egy hiány, minden bőség közepette, oly erős lehet, hogy a legélesebb fájdalmat idézheti elő. Ha ezen tünemény alapját kutatjuk, akkor azt az érzéki érzetek számára legközelebb abban találhatni, hogy az ideg ingereltetése egy bizonyos határon tül lépett s azzal mindenesetre az idegszálnak s centrális részének károsodását okozta. Az érzetek ezen quantitativ viszonyait Wundt s újabban, a lélektani felfogás kellő helyreigazításával, Hordvicz Ad. becses művében «Analyse der qualitativen Gefühle» p. 22 sk. megállapították. Minden esetben a károsulás jelentékeny foka kívántatik ahhoz, hogy a kellemetlen érzet (s még inkább a kedvérzet) fájdalommá változzék. Azonban nemcsak ezen mennyiségi, hanem a minőségi nagyság is tekintetbe veendő. E minőségi nagysága a fájdalomnak attól függ, vájjon a szervezet károsított tagja az egész egységnek jelentéséhez képest csekély vagy nagy fontasságú-e. Pontos méréseink ugyan nincsenek erre vonatkozólag, s az egyének végtelen változatossága miatt alig is lesznek megszerezhetők; de hozzávetőleg lehet azt mondani, hogy bizonyos egyénekre nézve a szellemi, másokra nézve a testi fájdalmak
