Evangélikus gimnázium, Budapest, 1880
33 az élet lefolyása alatt; egymás közti viszonyukat lehet megváltoztatni. Minden ösztön ugyanis folytonos fejlésénél valami ingerre szorul, mely azt kicsalja. Ezen fejlés közben számos megkötésen megy keresztül, melyek kisebb-nagyobb mértékben a tudatra hatnak, s így az öntudat bélyegével fölszereltetnek. Az öntudat bélyegével megjelzett ösztön a tudattal szemközt mindinkább elveszti ösztöni erejét, lesz az énnek sajátjává. Ez által az öntudatos erőnek az ösztönök feletti hatalma, s ezzel saját maga feletti uralma is növekszik. Az öntudat ennek folytán képes lesz észszerűen berendezni ösztönei játékát; a gondolkodás ösztöneit középpontba állítva, ezeknek kedve szerint intézi a többi ösztönök működési irányát. Az öntudat megítéli az ösztönök becsét, értékét a szellemi jelentés egészére vonatkozólag, s féken tartja azokat, melyek csak a kifejlés közegei, nem céljai (pl. a vegetativ, mozgási, nemi ösztönt), ellenben azokat fejleszti, azoknak tevékenységét megszabadítja minden akadálytól, melyek az embernek mint egyéniségnek lényeges jelentését teszi. Egy szóval az eszes szellem az alogikus, öntudatlan ösztönöket maga céljainak rendeli alá, vagyis a régi erkölcstan szerint az érzékiséget az észnek, a materialis ösztönöket az ideális ösztönöknek veti alá. A ki ezt nem teszi, az erkölcstelen ember; s mivel mindenkiben vannak ideális célú ösztönök, azért mindenkinek kötelessége, ha magát eszes szellemnek, nem pedig brutum pecus képében akarja szemlélni, az ideális céloknak szolgálni. Az Idealismus az embernek erkölcsi kötelessége, mennyiben mint szellem egyéniségét kifejteni köteles, s csak azért lépett is ezen életbe. A ki ez idealismushoz szít, annak feje fölött hiába tornyosulnak fenj^egetve a vész felhői, a legsxilyosabb csapás az ideálhoz való e megrendítlietetlen ragaszkodásban ellensúlyát leli, s az egyéni világ lezuhanó romjai közt ott áll, mint ama rendítbetlen férfiú, kinek alakját a római költő oly méltóságteljes vonásokkal rajzolta. Az emberi természet tehát saját szervezeténél fogva azon irányra késztet, melybe a szellemi, azaz ideális célok esnek, s azért az igazi emberség az önkorlátolásban van, s ez önkorlátolás az önélvezetnek, az önmegélésnek egyedüli lehetősége. Ezt magasztalja a hindu bölcsészet a legváltozatosabb alakban, ezt ajánlja a Buddhismus az ő követőinek. «A ki magát legyőzi, az legjobb a győzők között; magát legyőzni jobb, mint ezerszer ezer ellenséget a harcban legyőzni. A buja, rep- deső, nehezen őrizhető, nehezen kormányozható gondolatot egyenes irányba tereli a bölcs, mint a fegyverkészítő a nyilat. A vizet vezetik a csövek mesterei, a nyilat csinálják a fegyverkovácsok, a fát meg
