Evangélikus gimnázium, Budapest, 1880

vágyat. A tompán éldegélők érzéki vágya úgy nő, mint a mályva, és ide-oda szalad, gyümölcsöt keresve, mint a majom az erdőben». «A kívánság ki nem elégíthető, folyton nő, mint a szomjúság, mikor sós vizet ittunk.» Azért Schopenhauser egész nyugodtsággal szólhatott «állandó kielégedés elérhetetlenségéről és a boldogság negativi- tásáról». Mert az ösztönnek természetében rejlik a határtalan terjeszkedés, azaz a ,,kielé(jedés elérhetetlensége“, mint végzete.

A kielégedés annál fogva lehetetlenség, s épen azért, ha a problémát úgy állítjuk, mint rendesen, hogy t. i. miként eszközölhető a kielégedés? erre csak egy felelet lehet: a kielégedés absolute elérhetetlen. Annál kevésbé lehet szó kielégedésről külső tárgyak segítségével. A külső tárgy külsőnek marad mindenkor, semmiképen nem bírja a belső hiányt fedezni, az öntudat keservét megszüntetni. A mint mi állítottuk fel a problémát, ily alakban mégis megfejthető. A szükség, az általa megindított munka, a kielégedés — mindezek belső állapotok ; az egész problema tehát csak az alanyi szempontból fejthető meg. A kielégedés az alany belsejének öntudatra emelkedésével áll be; ennyiben lehetséges a kielégedés. A ki azonban a külsőből véli meríthetni a kielégedést, az tökéletesen félreérti az emberi természetet ; a külső tárgyak csak ingerek, azokhoz ragaszkodni csalódás, keserves'csalódás. «Azért soha semmiről ne mondd, hogy: «elvesztettem azt», hanem hogy: «visszaadtam». Meghalt gyermeked ? visszaadatott. Elvétetett birtokod? nem-e ez is adatott vissza? Nemde gonosz az, a ki elragadta ? Mi közöd ahhoz, hogy miért vette el tőled, a ki adta?» — «Ha azt akarod, hogy gyermekeid, nőd, barátaid folyton éljenek, bolond vagy. Mert azt kívánod, hogy a mi hatalmadban nincs, az hatalmadban legyen, s a mi idegen, az a tied legyen.» Epik- tetos ezen szavai (Encheiridion cap. 15. 19.) tökéletesen érthetők és igazak az emberi kívánás természeténél fogva.

Az egyedüli positivum tehát, mely az ösztönök kielégítésével jár az alany szabad cselekvésében, a projectio gátoltatlanságában rejlik ; a mi ezen kívül hozzá tapad a kielégedés fogalmához, az csalódás és téves vélemény. Nézzük azonban továbbá azon változást, melyet az ösztönök élete szenved az által, hogy az öntudat mind világosabb fokot elér. Az ösztönök nagysága ezen egész antagonismus által nem változik. Az ember épen oly erős ösztönökkel hal meg, mint a milyenekkel született, s ez ösztönökből egész életén át egyet sem veszít. A halál által ép oly kevéssé válik angyallá, mint nem lett a a születés által ördöggé. Ámde formailag elváltozik az emberi ösztön