Evangélikus gimnázium, Budapest, 1880
között folyik le. A vegetativ ösztön folytonos szükséget szenved, a mozgás ösztönénél a fáradtság és tétlenség kellemetlenségeit felváltja a pihenés múló ideje, az érzéki ösztönök folyton kivánnak érzékelni, s az érzékelés rájuk nézve ösztönkötés, a társas viszonyok számtalan kellemetlenségei az öntudatot folyton zavarják, a nemi ösztön csak egy perczig kellemes, előtte és utána kellemetlen. Ha az én öntudatra azért ébredne, hogy az ösztönök ezen folytonos agóniáját lássa, melyet csak az ész segítsége háríthat el néhány perezre, — akkor saját természete ellen cselekednék. Mert az én örülni akar; az ösztönök élete pedig fájdalmaknak soha ki nem apadó forrása. A megfejtést tehát, ezen irányban haladva, nem leljük, mivel ellenkezésbe jutunk az én természetével. Mégis ezen összefüggésben kell lennie azon gondolatnak, mely a megfejtésre képesít. Mert a célnak, melyért valamit teszünk, az ember belsejében kell rejlenie; az egyéniségen túl menő, tőle idegen célokat nem ismerünk; azokból tehát az öntudat ezen sajátságos állapotának szükségességét megérteni nem bírjuk. Ha az ösztönök életét figyelmesebben megtekintjük, a cél világossá lesz. Az ösztönök ugyanis folyton kivánnak tért szerezni, érvényesülni; de ugyanaz, a mi ezen igyekezetüket támogatja, akadályozza is egyszersmind annak sikerülését. A külső tárgyak, melyek az ösztönökre ingerekként hatnak, ezekkel nem forrnak össze; egyedül a vegegativ ösztön képes, de ez is csak ideiglenesen, magába foglalni vágyainak tárgyát. A többi ösztönök még erre sem képesek. A látás, hallás stb. a tárgy eltűntével újra látni, hallani vágyik; az ismerő ösztön kielégíthetetlen; a pénzvágy, hatalomvágy s a többi mind folytonosan szenvednek szükségben, kielégedésük lehetetlen. r Es ha egészen magunkévá tehetnők is azon tárgyakat, melyekre vágyunk, ha miénknek neveznénk telkeket, országokat, minden kincset, mely égen földön látható, — ez mind csak külsőségnek marad, belsőnkbe az soha nem mehet át. Az ösztön tehát kielégedni nem képes scha, mégpedig azért nem, mert: 1. minden inger nagyobb erőre fejti ki, azaz több a kielégítendő ösztön, és 2. azért, mert a kielégedés nem eszközölhető külsővel, a kielégedésnek belsőnkből kell fakadnia, ezen belsőnk pedig épen az, a mi folyton vágyódik, folyton fejleni akar, azaz, a mi természeténél fogva soha ki nem elégedhetik. A bölcs Buddha ezt igen tisztán látta, s a Pátaliputtrai zsinat egyik sutrája így beszél róla: «A kívánságból ered a szomorúság, a szomorúságból a félelem. Semmi tűz nem hasonlít a kívánsághoz, semmi fogság nem közelíti meg a gyűlöletet, semmi tőr a szenvedélyt, semmi folyam a
