Evangélikus gimnázium, Budapest, 1880
28 kenyér képével, hogy nem szereti az asszony képét, hogy nem ruház- kodik képekkel, s nem gyógyítja sebeit képekkel; valamint igaz az, hogy az ember reális ösztöni alakzat s nem képzelő abstractum; — épen oly igaz az, hogy szomján s éhségén, szerelmén s fájdalmán nincs segítve, ha előtte csak szükségeinek képe lesz világossá, még akkor sem, ha e «világossági fokozat» absolut, ha ragyogó, mennyei világosság lenne is (al'bprj avétpeXo? a homerosi isteneknél). De megengedve, hogy a kielégítést valami belső munka idézi elő; — azzal még semmi sincs mondva a mély folyamat természetéről. Legelőször is a kérdés egyoldalulag a képzetből van megfejtve; egy kép kiszabadul egy kényelmetlen kelepcéből: miért esik ez oly jól a léleknek? E megszabadulás még nem tudatos kielégedés, ez csak a kielégedést megelőző momentum : a kielégedés lényege ezzel megfejtve nincsen. Továbbá a «világosság» maga üres szó, értelem nélkül; magának a képzetnek nincs semmi világossága, azt csak, mint a bolygók, napjától, a tudattól nyeri. Végre a képzetek e világossága, ha oly érthető lenne is, mint a milyen érthetetlen, mit sem magyaráz. A képzet beszorítása irgalmatlan más képek közé még távolról sem fájdalom, ez mechanikus állapot; ép oly kevéssé élvezet az, ha ép tagokkal elmenekül, — ez is egy mechanikus folyamat. Különben is a tapasztalat elég fájdalmasan bizonyítja nekünk, hogy fájdalmainknak s azok okainak van legnagyobb tudatos világosságuk; azért egy megszorult képzetnek, ha fájdalmat okoz, épen nem kell még magasabb világosságra vágyódnia. Továbbá a fájdalom tartós, az öröm tűnő; hogy van mégis, hogy amaz tudatra törekszik, ez pedig kivész belőle ? Ha a kielégedés a képzetnek világosulása, akkor annak teljes kötöttsége (azaz a nemtudatos állapot) a legintensivebb fájdalom lenne. A szenvedő emberiség szerencséjére e fájdalmak olyanok, mélyeket senki se érez. Hol rejlik tehát ama veszedelmes tévedés, melyet e tan elkövetett ? Egészen tisztán fogta fel a kielégítést belső processusnak; de a kielégedés lényegéről nincsen tiszta fogalma. Nem egy képzet gátol- tatása az, a mit a vágy megszűntetni törekszik; egy oly ösztönnek kötöttsége, mely az ember középpontjába beterjed, ez az, a minek megszűntetésére a kellemetlen érzés ösztönöz. Épen azért azzal nem nyerünk semmit, ha a képzet gátoltságát megszűntnek gondoljuk, a reális ösztönkötést kell megszüntetnünk, ha igazi élvhez akarunk fölemelkedni. Tudatunk elé ugyan az egész állapot mint concret képzet lép oda; de ez a képzet csak jelzője, magyarázója az objectiv, nem
