Evangélikus gimnázium, Budapest, 1880
88 önmagának állítása, — s habár gyakran csak a restitutióig emelkedik is fel, mégis van sok eset, a melyben á kielégedés positiv gyarapodásnak bizonyodik. Ellenben nincs kifogásom az ellen, ha valaki a kielé- gedést «indirect ' kedvérzetnek» veszi. Minden kielégedés indirect kedvérzet, a mint azt Schopenhauer sokkal tisztábban látta, mint Hartmann; mert az mindig egy hiány megszüntetéséből keletkezik. De ezen tétel csak fogalmilag helyes. Sok kedvérzet, mely a kielége- déssel jár, a tudat számára direct kedvérzet, t. i. mindazok, melyek az által keletkeznek, hogy tudatunkba a kielégedés igenis, de nem az obj. hiány is jön. Az ily kedvérzetek indirectek fogalmilag, directek a tudatos alany számára, pl. a látási és hallási tevékenység által keletkezett kedvérzetek. Hanem az indirect kedvérzetnek is van értéke, melyet azonnal nyer, mihelyest az ösztön a hiány megszűntetésén túl is terjeszkedik. Végre is gyermekeknek szóló ijesztgetés az, ha azt tanítjuk, hogy minden élvünk indirect. Akár direct, akár indirect, az nem határoz az élv lényege felett; az élv mindenkor positivum s nem puszta negatio. Ezen fejtegetések egyelőre csak az anyagi ösztönökre vonatkoznak, mert nézetem szerint csakis ezeknél lehet sikerre való kilátással mennyiségi becsléseket megkisérleni; ellenben a szellemi ösztönöknél Hartmann tarka elmélete egyátalában alap nélkül szűkölködik s lebegve marad támasz nélkül. Mikép eszközli tehát a tudat más ösztönök hiányainak pótlását ? A megkötött ösztön visszahúzódik, s az öntudat nyugalmát zavarja. Oktörvény szerint a tudatnak a változás okát oda kéll kihelyeznie, a honnan az eredt. Az öntudat tehát meggyőződik arról, melyik ösztöne lett megakasztva, s az öntudat indítása folytán az értelem megmagyarázza objective e hiányt egy képben, melyet hiányképnek (= a hiányzónak képe) fogunk nevezni. Első tehát az objectiv kötöttség; második az öntudat kellemetlen érzete, melyet e kötöttség okoz; harmadik ez érzetnek értelmi magyarázata, mely a hiányt teljesen fedi, s az öntudat érzetét okilag megfejti. Most kezdődik csak a negyedik, a segítség. A mit a hiánykép jelez, azt az ösztönbe kell vinni, hogy kielégedjék. Ez átvitel munka által történik, a melynek természetét majd alább fogjuk megtekinteni. Most egyelőre maradjunk a hiányképnél. Világos az eddigiekből, hogy a hiánykép tartalmilag ugyanazt fejezi ki, mit a pótlék eszközölhet. A hiánykép tehát felidézi a pótképet, melynek jegyei között találtatik, vagy mely maga, mint egységes egész, azon valami, a mely a hiányt pótolni képes. Mert hiszen nem mást kívánunk ezen pótképtől, mint épen csak azt,
