Evangélikus gimnázium, Budapest, 1879
6 a Nap hőmérsékletének minimuma 200,000 fok, de valószínű, hogy az 10 millió fokot tesz.) Érdekes lenne megtudni azt, mily módon jutott a tudomány mindezen adatok birtokába, de azt mint kitűzött tárgyamhoz nem tartozót mellőznöm kell. Minthogy a Nap physikai alkatával akarunk megismerkedni, legelső teendőnk lesz megtudni azt: milyennek látjuk a Napot ? Puszta szemmel — természetesen valami sötét üvegen át — észlelve a Napot, aligha valami különöset fogunk rajta észrevenni; fényes korongnak látszik az, és igen ritka eset lesz az, hogy rajta egy-egy sötét foltocskát veszünk észre. Azért segítségül vesszük az Astronomia hatalmas segédeszközét, a távcsövet. A csillagászati távcsövek szerkezetével s az azokkal való bánásmóddal szintén nem foglalkozhatunk, azért lássuk hamarjában az eredményelvet. A Nap felülete nem egyformán fényes. Azt állítja Secclii, hogy az olyanforma kinézésű, mint a milyen az «összefutott» tej erős nagyító alatt, tele van az apró, mozgó fényes szemekkel, melyeket rizsszemekhez szokás hasonlítani. Ezen sajátságos alkatot a «granulatio» szóval jelölik. Aztán láthatók nagyobb fényes foltok, melyeket az angol csillagászok alakjuk miatt a fűzfa leveleivel hasonlítottak össze, és ezeknél nagyobb, változó alakú és rendkívül fényes foltok a „Napfáklyák“. Igen meglepő az, hogy a Nap tányérjain gyakran egészen sötét, homályos udvarokkal környezett foltok a „Napfoltok“ mutatkoznak. Űj meglepetésben részesül az észlelő teljes napfogyatkozás alkalmával: abban a pillanatban, melyben a hold tányérja tökéletesen elborítja a Napnak ragyogó korongját, a hold körül feltűnő fénylő, sugárszőtte korona ragadja meg a figyelmet. Ez alapján igen fényes, de aztán gyorsan enyésző gyűrűt képez, melyből itt-ott széles sugárkévék nyilainak ki roppant távolságra. Az ezen fenséges látványban elmerült szem alig veszi észre, hogy a hold szélén néhol rózsaszínű kidudorodások is láthatók, — váljon az eltűnt Nap által megvilágított ormok-e azok vagy óriási lángok? Az előbb leírt tünemény „Corona“, a másik „Napdudorodds“ (protuberantia) név alatt ismeretes az astronomiában. Mind ezen jelenségek megérdemlik, hogy velők kissé tüzetesebben foglalkozzunk. Vegyük előbb szemügyre a foltokat. A furfangos chinaiak azokat már réges-régen ismerték, míg Európában úgy látszik még csak a 17-ik század első felében lettek először megfigyelve. (Fabricius 1610,, Galilaei és Schei- ner 1611.) Jó távcső igen tisztán mutatja a foltokat, de lehet a távcső segítségével a Napnak képét egy fehér ernyőn előállítani, s azt a rajta észlelhető foltokkal együtt lerajzolni. Legújabban sikerűit a Napot a felületén mutatkozó foltokkal együtt lefényképezni. E téren kitűnik a franczia tudós Janssen, kinek fényképei meglehetős tisztán mutatják a Nap fénylő felületének hepe-
