Evangélikus gimnázium, Budapest, 1879
30 len egy golyó sem érné el; — természetes, liogy tíznél kevesebb ütést kell kapnia, ha kisebb sebességgel távozik, valamint az is, hogy tíznél többet kap, ha a golyókat röpítő gép felé mozog. Vagy lépjünk képzeletben egy a tó hullámain ringó csónakra. Ezt másodperczenként bizonyos számú hullám éri, és ha a hullámmozgás középpontja felé evezünk, akkor csolnakunk több, ha attól távozunk, csolnakunk kevesebb hullámot fog másodperczenként átszelni. — Az eredm ény természetesen ugyanaz lesz, ha a korong állana és helyette a gép végezné a megfelelő mozgást. Ugyanaz történik, ha valamely hangzó, vagy világitó test megfelelő gyors mozgásban van az észlelőhöz képest: a közeledő hang magasbodik, a gyorsan közeledő világító test fénye pedig — a Spektroskop által pontosan felismerhető változást szenved. A szives olvasó emlékezni fog még arra, hogy a fénysugár törési képessége rezgéseinek számától függ. De ha a fényforrás felénk közeledik, akkor a színképelemző másodperczenként több fényhullámot kap, épen úgy, mintha a fényt adó test gyorsabban kezdene rezegni. S mi lesz ennek az eredménye ? — a közeledő fényforrás szülte spektralis vonal eltolódik az ibolya szín felé, a távozóé pedig a spektrum vörös vége felé. — A protuberentiák vonalainak ezen igen sokszor gyakran eltolódása kétségtelenné tette az izzó anyagoknak rémületes gyors mozgását, melylyel azok felénk közelednek, vagy pedig távoznak sőt az elferdítés nagysága alapot szolgáltatott ezen mozgás gyorsaságának meglehetős pontos kiszámítására is. íme készülékünk még sebességek meghatározására is alkalmas ! A protuberantiák a foltokkal és a fáklyákkal a legszorosabb kapcsolatban vannak, nemcsak azért, mert a Nap ugyan azon övében fordulnak elő leggyakrabban, és mert gyakoriságuk időközei azonosok, de azért is, mert a mind kettőben észlelt spektralis vonalak egymással megegyeznek, és mert a Nap szélén észlelt dudorodás helyén később majdnem mindig folt található fel. Mindezek alapján a foltok keletkezése következő magyarázatot talál: A Nap felületéről időnként roppant mennyiségű izzó hydrogen és fémgőzök löketnek ki, ezek a photosphara és a chromosphára fölé emelkedve ott szétterjednek és egyre lehűlnek. A folt sötét színe ezen gőzök nagy ab- sorptiójából ered, a föld csak azért látszik feketének, mert környezete vakító fényű. Az eruptió megszűntével a kilökött és a sugárzás által tetemesen kihűlt anyagok kezdenek leszállni, miközben a chromosphárában és photos- phárában magoknak megfelelő helyet szorítva a felület ismét kiegyenlítődik s keletkezik egy tó izzó gőzökből, medenczéje a photosphara. — A folytonos lehűlés által összehuzódó foltba belódul most a photosphara fénylő anyaga, miáltal a foltudvar — penumbra — származik. A fáklyákat Secchi a chromosphára összetorladásából magyarázza, újabban Tachini azt állítá, hogy
