Evangélikus gimnázium, Budapest, 1879
28 búzaföldet látnánk izzó kalászokkal. Secehi, ki egymaga több ezerre menő protuberanti át észlelt és részben le is rajzolt, szerkezetűk szerint liárom főcsoportra osztja a protuberantiákat, bár alakjok rendkívül változatos. Mindenekelőtt megkülönböztet tömeges dudorodásokat (amas), ezek a chromosphürának cumulus felhőinkhez hasonló összetorlódásai. Magassá, guk 30—50 ívmásodpercz (22500—36000 kilom.), szélök rendesen elmosódott s kinézésük sokszor emlékeztet a levegőben szétfoszló s abban eltűnő felhőinkhez. Ide sorolja még a ködképleteket is, melyekről kitűnt, hogy azok enyészetnek indult nagyobb dudorodások maradványai. Azután szól sugár- alakú protuberantiákról, melyek a chromospharából előtörő karcsú lángoszlopok. Alakjuk oly változatos, hogy azoknak leirása lehetetlen. Ezen lángoszlopok felül gomolyokká fejlenek, melyből újabb láng tör felfelé, mi által a fenyő alakjához hasonló képlet keletkezik, míg mások virághoz hasonlók. Sok helyütt több ilyen oszlop emelkedik; egyes ágaik egymáshoz hajolva gyönyörű boltívek származnak gyakran több emeletet képezve, felső részök a fénylő anyagoknak egy leírhatatlan cliaosát mutatja, rózsaszínű fátyollal borítva. Egyes ily sugarak legyezővé fejlenek, mások egymást keresztezik, mely alkalommal kitűnik, hogy anyaguk nem átlátszó. Aztán nem szabad elfeledni azt, hogy ezen 2—3 ívpercznyi (86000—128000 kilom.) hosszú lángok nem merevek, mintha valami iszonyú erő meghajlítaná őket, úgy hogy gyakran parabola alakjában újra érintik a chromosphára felületét, sőt ritkán bár, de előfordulnak csigavonal módjára összecsavart oszlopok. Ha az egyik a robogó locomotiv füstjét juttatja eszünkbe, más vulkánjaink kitörésére emlékeztet, ismét más valami óriási szökőkútnak a hasonmása. A harmadik csoportba sorozza Secchi a nyalábszerit dudorodásokat, melyek izzó búzakévékhez hasonlítanak alakjuk és szerkezetük miatt, mert különösen alsó részükön egymással párhuzamos, fénylő fonalak tisztán megkülönböz. tethetők. Más protuberantiák ezen egyszerű alakuakból vannak összetéve. Gyakran a faalakuak törzse eltűnik s marad a szabadon lebegő és tűzesőt hullató tűzfelliő. Jegyezzük meg még a következőket. A protuberantiák általában gyengébb világnak mint maga a chromosphára, legintensivebb fényű ek az úgynevezett sugarak és a szökőkút-alakuak. Egy részök nyugodt s állandó, de elmosódott alakú, mások szörnyű gyorsasággal változnak ; -— azok liydrogén- ből és héliumból állanak, míg ezek még más fémeket is, különösen nátriumot, magnesiumot, calciumot, vasat stb. tartalmaznak. Gyakran az egy pontból kitörő lángok elenyésznek, míg kevés idő múlva ugyanazon helyen ismétlődik a tünemény, a félbenhagyó — intermittáló — szökőforrások módjára. Magasságuk 30 ívmásodpercz és 4—5 ívpercz (több mint a föld sugarának
