Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1876
jól értették utasítását; arra inti Temenost, hogy a tengerszoroson keljenek át a Peloponnesosba; továbbá a delphii isten tanácsolja nekik, hogy Oxylos legyen vezéreik. Egy szóval, azt lehet mondani, hogy az egész vállalat, a Peloponnesos elfoglalása a delpliii isten utasítása szerint történik és ha eleinte nincs meg a kellő siker, akkor ennek oka nem az isten, hanem az emberek, kik nem értik az isten szózatát. Szembe tűnik itt legelőször az az anachronismus, mely a delphii jósda működhet nemcsak a dór vándorlás idejében ismeri és említi, hanem a jósda rendszeres működését megelőző kezdetlegesség idejét mármint múltat, mint túlhaladt álláspontot mutatja fel. Azt vethetné talán valaki közbe, hogy épen ez előadás bizonyíték arra nézve, hogy azon időben, a melyre a dór vándorlást közönségesen teszik, már fennállott és működött a jósda; de arra egyszerűen csak azt lehet mondani, hogy a hagyomány mindig a meglévő intézményeket a régi korba viszi vissza és hogy ennélfogva épen az ilyenekben legkevésbé sem méltó hitelre. ügy látszik tehát nekünk, hogy a hagyomány eredetét talán a delphii jósdával lehet összeköttetésbe hozni, és ezen látszat és lehetőség bizonyos ténynyé változik, mihelyt csak általában is a delphii jósda állását veszszük szemügyre. Tudva van, hogy a conservativ jellegű jósda igen jó viszonyban állott a spártai aristokratikus államhoz; Spárta nem egyszer ragadott fegyvert Delphi védelmére és Delphi tekintélyét Spárta javára fordította. Ennélfogva igen természetes, hogy Delphi a közte és Spárta között létező barátságot a régi, mythikus korból származtatja, hogy egyenesen azt állítja, hogy a dórok tulajdonképen a jósda tanácsa folytán kezdették meg a Peloponnesos visszafoglalását, hogy Delphi mondotta meg előre, mely időben és mily úton történjék az átkelés; a spártaiak, vagy jobban mondva a királyi családok nem láttak abban semmi lealázót, hogy a dórok tulajdonképen csak Delphi segítségével jöttek volna Lakedaimon birtokába, sőt ellenkezőleg azt tudták, hogy az isten támogatása, hacsak a hagyományban is, előnyökre és hasznukra válik; mert a nép azt, a mi az istentől származik, félelemmel és tisztelettel nézi. A delphii jósda ezen segítsége mintegy isteni szentesítést adott a Peloponnesos elfoglalására. Végre pedig azon különös körülmény, hogy a hódítók eleinte roszul értvén az isten jóslatát és nem érnek az első támadással czélt, hanem csak akkor, midőn a jósda megmagyarázza akaratát — ezen körülmény legelső tekintetre úgy látszik csorbát ejt a jósda tekintélyén, de csakis látszik. Mert tényleg úgy van, hogy épen ez mutatja leginkább az isten bölcseségét, mely előre lát mindent és tud mindent, mely ennélfogva biztos és üdvös tanácscsal tud segíteni az embereken, ha ezek tudniillik a tanácsát értik vagy érteni akarják. Ha az emberek nem értik, akkor nem az isten a hibás, hanem ők maguk és az csak különös kegyelme Apollonnak, ha nem csak adja, hanem magyarázza is a jó tanácsot. — A jósda tekintélye épen azon ügyesség folytán növekedett annyira, melyet a papság ezen részben kifejtettek, t. i. kimutatni, hogy nem az isten téved, hanem az emberek, és ezen törekvésnek nyomát nemcsak a történetben, számos esetben külön-külön megtalálhatjuk, hanem épen annyira a történetírásban is, úgy hogy könnyű volna különösen Herodotosból a delphii történetírás színezetét több helyen kimutatni. De ennek nincs itt a helye. Azt azonban a mondottak után bátran állíthatjuk, hogy azon hagyomány, melyről most szólunk, kétségkívül magán hordja a delphii felfogás színezetét, és hogy ennélfogva, akár közvetve, akár közvetlenül, Delphi alkotta e hagyományt; meglehet azonban, hogy ennek alapja történeti tény, a mint már elébb is említettük, azt az egyszerű tényt azonban a delphii papság az ő czéljai- és szándékaihoz képest mythosi alakba burkoltatta. Abból, a mit Apollodorosnál e hagyományra nézve még olvasunk, hátra van azon részlet, mely az elfoglalt ország felosztását foglalja magába. *) Emlékezzünk csak vissza arra. Sorsot vetnek a hódító nép vezérei az elfoglalt tartományok felett, ennek következtében Temenosnak jut Argos, Aristodemos két fiának Lakedaimon, végre csel következtében Kresphontesnek Messene. Továbbá arra is kell figyelnünk, hogy az osztozás közben Temenos oltárán béka mutatkozik, annak a jelére, hogy jobb lesz ha nem járnak sokat, hanem otthon maradnak városukban, a két testvér oltárán kígyó jelenkezik, a bátorság jelképe, és végre Kresphontes oltárán róka bujkál, a ravaszság mestere. Ekképen az osztozásnál Lakedaimon és Argos igazságos úton jutott urai kezébe, Messene pedig csalás útján; a megjelenő állatok pedig épen csak Lakedaimon jövendőbeli vitézségére és hírére utalnak, ellenben Argost és Messenét a gyávaság és ravaszság bélyegével gyalázzák; — tehát minden tekintetben Lakedaimon az igazságos, Lakedaimon a vitéz, — ez a hagyomány nem keletkezhetett máshol, mint azon tartományban, melynek dicsőségét hirdeti, Lakedaimonban és annyira *) 1876. 7. sk. 1. A PESTI ÁGOST. HITV. EV. FŐGYMN. ÉRTESÍTŐJE 1876/7. 2
