Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1876
mon érzelmű párt, melynek épen Kimon állott az élén, mely párt működésének következtében igen könnyen keletkezhetett azon monda: hogy a Spárta és Athén közötti baráti viszony tulajdonképen igen régi; azt a másik traditiót, mely szerint a dórok Kodros idejében Athén és Attika meghódítására indultak, mely traditio homlokegyenest ellenkezik azzal, és amazt teljesen tagadja, nem akarták azon körülmények között tekintetbe venni. Ekképen Apollodoros előadásának azon részlete, melyet eddig megbeszéltünk, teljesen mellőzendő és azon tendentiosus koholmányok közé számítandó, minőket eddig többeket találtunk a görög traditióban. A hódításnak legfontosabb része azonban nem az, melyről az imént beszéltünk, hanem az, mely az attikai segítség mellőzésével beszéli a Peloponnesos elfoglalását. A foglalás pedig, mint Apollodorosnál olvassuk, nem sikerült sem először, sem másodszor, hanem csak a harmadik kísérletnél. Az első kísérletet azonban nem Apollodorosnál olvassuk, hanem Herodotosnál,*) ki is ezt írja, hogy már Hyllos Herakles fia, a delphii jósda megkérdeztetése után, meg akarván szállni a Peloponnesost, Echemossal párviadalt vívott és ebben el is esett. A frigy értelmében most a dórok kötelesek voltak száz évig várakozni és ezen idő alatt meg nem támadni a Peleponnesost. A következő kísérletnél Aristomachos, Hyllos unokája esett el és ennélfogva újra visszahúzódtak a dórok. Ha csak magokat a száraz tényeket akarjuk ezen traditióból kiválasztani, akkor igen könnyen rájuk akadunk. Azt akarja a traditió mondani, hogy a dórok magok, mások támogatása nélkül, két ízben törekedtek az Isthmuson keresztül a Peleponnesosba rontani, de mind a kétszer visszaverettek az achívok fejedelemei által. Magában véve a dolgot igen könnyen megtörténhetett, hogy a dórok éjszak felől jővén, épen a Isthmuson szenvedtek két, vagy talán több ízben is veszteséget, — a mit ezen felül olvasunk a két fennidézett írónál, a delphii jósda megkérdeztetését, a frigy megkötését, az ezzel összefüggő párviadalt, a százévi időközt, — mind ezt mint az egyszerű történeti előadás későbbi kinövéseit egy szerűen elválaszthatjuk amattól. Azonban egyelőre még ama történetileg lehető esemény mellett sem kardoskodhatunk, mig azt összefüggésében, a dór vándorlásról kizárólagosan szóló adatokkal egybe nem vetjük és mig amaz adatok mellette nem bizonyítanak. Valamint a dórok két első kísérletétől igen könnyen el lehetett különíteni mindazt, a mi a szépítő és magyarázó képzelő tehetség műve, úgy* a harmadik támadás történetével is könnyen bánhatunk el. Magva az Apollodoros-féle előadásnak ez lehet, hogy7 a dórok, miután az Isthmuson keresztül nem sikerült nekik az átmenet, más utat kerestek a Peloponnesosba, azt tudniillik, melyet a természet arra alkotott, hogy7 Közép- Görögországból könnyítse az átmenetet a Peloponnesosba, a tengerszorost, mely Rliiont és Antirhiont egymástól elválasztja. Az átkelésre szükséges hajókat Naupaktosban építették és ezek segítségével átkelvén a szoroson Elisen keresztül nyomultak a Peloponnesos déli részébe. Ha még tovább akarunk menni és a hagyományban több hitelre méltó adatot keresünk, akkor talán még a következőket is lehetne mint hitelre- méltó dolgot kiszemelni. Lokrisban a hajóhad elkészülése után sok viszontagság érte a dórokat, mielőtt a Peloponnesosba átkeltek; a szárazföldi sereg éhség miatt elpusztult és a hajóhadat a vihar szórta szét. Miután e bajokból megmenekültek a dórok, egy Elisben jártas embert vettek magok mellé vezérül, kinek hazája ugyan nem Elis, hanem Aetolia volt, de több évig Elisban tartózkodván, jól ismerte azt a tartományt. — Ennyit vagy talán még többet lehetne az Apollodoros elbeszéléséről a monda hitelre méltó alapjának tartani, mert abban nincs semmi valószinütlenség, hogy a dórok ama tengerszoroson keltek át, hogy ezen átkelésre hajókat építettek, hogy7 az átkelés előtt baj érte őket és végre hogy valamelyik peloponnesosi vagy aetoliai ember vezette őket; mondom, ez mind megtörténhetett, de hogy valóban megtörtént-e vagy sem, arról még későbben lesz szó. E helyen egyelőre csak azt akarjuk említeni, hogy Ephoros 2) előadása szerint Oxylos, kit a dórok vezérül választottak, nem volt aetoliai, hanem elisi származású, őse Aitolos Elisből elüzetett és a maga nevéről nevezte el Aitoliát. Hanem ha e helyen nem akarjuk is eldönteni, hogy mennyi történeti igazság van e traditióban, arról mindenesetre kell szólnunk, hogy minő az egésznek a színezete. Feltűnő ezen és az előbbi részletben a delphii jósda szerepe. Hyllos Delpliiben kérdi meg az istent, hogy miképen térhetnének vissza a Peloponnesosba; Temenos hasonlóképen cselekszik és arra figyelmezteti az istent, hogy7 első jóslata nem teljesedett be, mire az isten kimutatja, hogy ő neki van igaza, a dórok nem 8 ‘) IX. 20. 1. 1870. 7. 1. - ») 1876. 9. 1.
