Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1873
23 kai szempontból keresztül vihetlen gondolatnak kell állítani; semmi sem ismeri meg magát, lia a dua- listikus szakadás alany és tárgy közt nem lépett fel nála. Ez egyetemes szakadás az ember felfogásának mellőzhetlen alapja s a világban egyetemleg mint tudatos és nemtudatos lét lép fel. Meglehet, hogy ez csak az alanynak elkerülhetlen csalódása, sőt igen valószínű, hogy ez nem egyéb, mint az alany öntapasztalatának kihelyezése (projectiója) a tárgyba is; de mindenesetre oly átható fontosságú, hogy oly philosophiát, a mely e fundamentális diremtiót tagadni akarná, vagy a mely nem tudná annak, ha nemtudatos is, de mégis elkerülhetlen fontosságát a világfelfogásban méltányolni, hogy egy ily philosophiát mindennek, de modern szempontból pliilosophiának soha sem fogok tekinteni. Ezen oknál fogva az ismeretelmélet oly öntudatos cselekvést, milyent Fichte-Schelling állitottak kénytelen mindenkor helytelen lélektani observatióra visszavezetni. Az öntudat mindig csak tudat s annyiban az elméletnek kell vizsgálnia annak keletkezési feltételeit, ha érteni akarja. A tényleges tapasztalat az öntu dat folytonos tisztulását mutatja, mutatja annak fokonkinti fejlődését, minek folytán jogosult azon állítás, hogy az öntudat nem lényegszerü, hanem csak az individuum életében keletkező, mondhatnám, phosphoresci- rozó jelenet. Mind a mellett az egyén ideális typusában az öntudat praeformálva lehet; a bika szarvai meg vannak már akkor is, a mikor nem díszítik még széles homlokát. Tettleg azonban csak akkor mondhatók léte zőknek, a mikor a térben alakosodtak. Úgy van az az emberrel és öntudatával is; ideális typusa szerint prae formálva van öntudatra, de ez öntudat csak akkor áll be, a mikor térben létesültek a feltételek, melyek annak tettleges munkáját teszik lehetségessé. A fát sem ékesíti minden időben az érett gyümölcs, hanem fokozatos munka folytán lépnek csak napfényre Pomona piros orcáju kisdedei. Ezen felfogás azonban megváltoztatja az emberről és kivált a lélekről szóló tanokat is. Az ember nem pontnyi lélek, - ez a fundamentális tévedés a Herbarti psycliologiában, melyet merő abstract koholmánynak kell azonnal felismernünk, mihelyest az an- thropologiai kérdések fejtegetésébe bocsátkozik. Az ember ideális egység, melynek typikus képében a szellemi Organismus épen úgy létezik idealiter, a mint »anyagilag« kifejlik mint testi Organismus. Épen azért az embernek középpontját nem kell a pontnyi lélekben keresni; az ember typusához épen úgy tartozik a szem, a fül és a Yaterféle tapszömölcs, mint a tudatoló erő. Mindezek organismust képeznek, szellemi organismust, melynek összletes közreműködéséből ered csak az öntudat. Azért a tudatduc megrepedése megrontja ugyan véglegesen a tellurikus organismussá kifejlett földi lény öntudatát, ez a tagadliatlan eredmény; de amaz ideális egység, mely ez organismust létesítette, ezzel nem szenved semmiben sem, kivéve annyit, hogy nemtudatos állapotba merül, abba az állapotba, a melyben volt a nemtudatos méhében, mielőtt a tudatküszöb felé emelkedve képes lett ama bűbájos fata morganát élvezni és szenvedni, a melyet földi életnek neveznek s a melynek alaprajzát a tudatos individuum saját projectiójával eszközölte. Tudás a nemtudatos álla, pótról lehetetlen; a nemtudatosnak philosophiája csak egyet tud és bir kimutatni, azt: hogy a nemtudatos létezik, a többire nézve ő is csak a tudatosnak philosophiája, mint minden más philosophia. A nemtudatos csak üres lap, hasonló azon képhez, a melyet éjjel nyerünk, ha annak sürü sötétségébe pillantunk; a mit a nemtudatosban az egy léten kívül találunk, azt nem benne találjuk, hanem minmagunkban s csak belső képeink áttétele népesíti meg az absolutumnak ránk nézve különben egészen ismeretlen birodalmát. Ezen képielés alapján az ember mindenkor részletes képeket fog a jövőről alkotni; valamint tájképeket fest a képzelem, melyeknek nagy vonásu rajzaiba saját hangulatát lehelli. Az elmélet azonban nem képzelés, azért ő csak a negativ feltételeket állíthatja fel, anélkül, hogy positivumot e tárgynál engedne. Az öntudatnál pedig ily feltételek adhatók. Valamint egyszer tettleg lett alkalma amaz ideális létezőnek öntudatot kifejteni, úgy ezen öntudatot számtalanszor fejtheti ki újból, valahányszor újból lép fel az alkalom. Van-e a nemtudatosnak nevezett állapotban erre alkalma, azt nem tudjuk; de hogy az egyénnek mindenkor nemtudatosnak kellene maradni, azt épen az egyszer a világba kilépett tény cáfolja. A nemtudatosban levő képzetek mindannyiszor viszszakerül- nek, valahányszor vagy nemleges vagy igenleges segélyben részesülnek. Olyan képzet az absolutumban az individuum. Hiába fuvalkodik fel a gőg ez ellen; micsoda az egyénnek s micsoda a nemzetek élete, mint egy ideig tartó sütkérezés a tudat fényében, mint kiváncsi kinyujtása a csápoknak a tudatküszöb felett, a melynek, mint mindennek meg van a maga élet- és halálperce. Csak egy esetben nem tér viszsza a képzet, a mikor ugyanis maga ellentéte által megsemmisül, mint az ösztön, a melyet megutáltál. Ily önmegkötés lélektani i
