Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1872

járult: a Schedius Lajos elnöksége alatt tartott gyűlés tagjai, 1809. mart. 5-kén, a múltak által bátorítva s Liedemann János Sámuel önzéstelen példáját követve szent lelkesedéssel rögtön lerakták áldozataikat, s egyszersmind a gyülekezet három jeles tagját, úgymint b. Prónay Sándort, az evang. négy snperintendeutia főfelügyelőjét, Schwartner Márton, egyetemi tanárt s a magyar statistika szerzőjét, meg a gyűlés elnökét, Schedius Lajost, bízták meg a tanterv kidolgozásával.

Hogy pedig a helybeli elemi tanoda jobb lábra állíttathassék, a gyöngélkedő nagyérdemű lelkész, Molnár Janót, az iskolai felügyelettől fölmentetett, s ezen hivatalra Schedius Lajos közfelkiáltással választatott meg.

Mialatt a gyülekezet lelkes atyái a templom költséges építkezése közt az iskola alapjáról gondoskodtak, addig a kiküldöttek az iskolai tervet elkésziték, mely szerint az három osztályból állana, úgymint elemi iskolából (a G —10 évesek számára), gymnasinmból (a 11—16 évesek számára) és felsőbb tanodából, a melyben már a tudományokat tanítanák.

Maioveczky János, orgonista és elemi tanító, csak 1811. március 25-ig munkálkodott egyedül, mert akkor második tanítóul az erdélyi származású Bölönyi Símnél választatott meg; a leköszönt Maloveczky helyébe pedig 1812-ben Kriek Sámuel választaték. A második superintendentiai visitatió idejében 1812-ben az iskola már 67 növendéket számlált, kik közt 25 leányka volt.

A templomépités lí: 10-ben befejeztetvén, a nemes gyülekezet nagy erőfeszítéssel a papiak mellett az iskolaházat kezdé építeni. De midőn 1812. évi december 8-án Liedemann János átvette volt a gyülekezetnek legnagyobb zavarba jutott pénztárait, a tanodaépület kőfalai alig valónak félig elkészülve. A derék gondnok szent lelkesedése és az egyházi tagok buzgósága rövid idő alatt az ecclesiát százezer forintot megközelítő adósság terhétől megmentetette, s azonkívül tőkéket is gyűjtött, melyekkel a tanodaépitést folytatni s befejezni lehetett.

A tantigy lelkes vezetője Schedius Lajos minden törekvését arra irányozta, hogy a protestáns családokban és szülőkben létező szülői érzelmek ápoltassanak s művelte ssenek, s a müveit külföldön a bölcsészek s nevelők által már régóta köznéveléstani eszmék mélyebb gyökeret verjenek. A nevelés-oktatástani iratokat a családi körökben nagy készséggel megismertetvén, nem csak az apákban, hanem az anyákban is oly buzgalmat gerjesztettek, hogy Salzmann, Niemayer, Campe, Ewald, Biederer, Pestalozzi s más nevelők iratai nemcsak a müveit férfiak kezében voltak, hanem a derék nők dolgozó asztalkáit is ékesiték.

De mielőtt a tanodaépület elkészült, Bölönyi Sámuel, ki egyszersmind catecheta és a lelkésznek kivált a magyar nyelvbeli működésében segéde is vala, Brassóba magyar lelkésznek hivatván, 1813. február 2-kán igazgató-tanári hivataláról lemondott, mi által a gyülekezetét nj gondokba ejtette s egyszersmind azon határozatra birta, miszerint a jövendőben megcálasztatandó oktató, a lelkészé teendőktől menten, idejét a reá bízandó ifjúságnak oktatására s művelésére szentelhesse.

Schedius ismervén a bonyhádi születésű Hjfmann Pétert, ki a külföldi akadémiákra készülve, katli. Majthényi ur házában nevelösködött, azt ajánló a gyülekezetnek Bölönyi helyébe, mint igazgató-tanárt. A gyülekezet tehát Hoffmann Péterre bízta ezen tanoda közvetlen vezetését. 1815-ben máj. 25-kén az egy emeletü tnnépület teljesen elkészülve, ünnepélyesen megnyittatott.

De mielőtt ez történt volna, WWerding Jakab rajztanitónak hivatott meg; 1815 ben pedig a gyülekezet atyái külön áldozatok által az énekiskolát alapították s annak vezetését Babbnig Máté-ra bízták, és 1816-ban a gyülekezet olyan módokról is gondoskodott, miszerint a tanítók s azoknak rokon érzelmű barátai Hoffmann Péter lakásán bizonyos órákban összegyűltek, hol nem csak az iskolai irodalom újabb és legújabb müveivel, hanem az iskola barátaival (Schulfreunde) is megismerkedhettek.

Ezen igénytelen gyűlésekben többi közt azon eszme pendíttetett meg, hogy az itteni protestáns iskola illöképen kitágittatván, egy korszerű tanítói képezdével koronáztassák meg, hol az ifjak a mesterségeknek mesterségét az emberiség javára megtanulhatnák. Ezen eszme gyülekezetünk tagjaiban oly viszhangra talált, hogy egyik tagja, a kinek akkoron örököse nem volt, tetemes vagyonának egyik részét ezen. czélra szánta, s idő folytával derék örökösökkel megáldva Ígéretét tetemes pénzösszeggel váltotta meg, annak milyen iskolai czélra, való fordítását az öt túlélő gyiilekezrtre bízván