Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1871
10 helyett ’sißsrrlvoc, vagy AovevtIdo?, Severus ~ EeovfjQoe, evocati — qovnxázoi, Batavi ~ Baráovot? Ki irt volna rtot.-t, három betűt kettő helyett, három önhangzót egy ön- s egy mássalhangzó helyett? Mért írták volna a ró maiak: Agaue, nauarchus, Euander, mért nem inkább : Agave, navarchus, Evander? Természetes, hogy azért tették, mert ez ejtés csak a Krisztus utáni hetedik század vége felé merült fel, a mint ezt Schneider S. K. L. Ausführl. Lat. Gr. I. 365.1. kimutatja. 8) Miként volna érthető, hogy az nv, sv önhangzók előtt is hosszúnak vétetik ? Mért volna Evadne szóban az első szótag hosszú ? Természeténél fogva ? De hisz s-val iratik. Helyzeténél fogva? De hisz itt csak egy a mássalhangzó. 9) Ha az v önhangzók után mássalhangzói természettel Hibáztatott fel, mily indokkal mentsük a görögök azon következetlenségét, melynélfogva az ov-ra nézve nem kővették a szabályt. Miért itt a kivétel aluli kivétel? 10) Mit kezdjünk elvégre Quintilian állításával (XII. 10. 30), hogy a görögök a consonanticus w-hozhasonló hanggal nem bírnak? (Sonum, qualis apud Graecos nullus est, ideoque seribi illorum litteris non potest). Ti. Egy uj i-je az ujgörögöknek. Csodálatos, hogy itt nem fáradoznak érvek után. Avagy oly biztos alapokon nyugvó ejtés-e az, hogy indokolásra sem szorúl ? Mi legalább idegenkedünk tőle s úgy hiszszük, teljes joggal, mert: 1. nem hihetjük, miszerint az ó-görögök, a nemes egyszerűség ama ritka példányai, oly idö- s irszerpazarlók lettek volna, hogy a puszta i hangjelölésére két jegyet használtak volna, melyek mindegyike már magában is megtette volna a kellő szolgálatot (az v természetes csak az ujgörögök értelmében). 2. Mert nem képzelhetjük, hogy ok nélkül követtek volna ily eszteleu fényűzést a rómaiak is, kik az tu t mindenha a legnagyobb következetességgel yi-vel adják visszaírván: Thyias. 3. Mert a régi grammatikusok a dicpOoyyoi saru dttgodov közé számítják az iu-t, azaz azok közé, melyekben a két egybekötött hangzó mindegyike az ejtésben külön-kiilön (pto/?) kifejezést nyer. Miként egyeztethető össze e meghatározással az ujgörögök egyszerű i-je ? No de elég ebből ennyi! A mássalhangzókra kiterjeszkednünk tiltja a térnek szűke, melylyel rendelkezünk; de nem is látjuk ennek szükségét, miután azok tekintetében az eltérések nem oly számosak s nem oly lényegesek. Szándékolt czélunkat teljesen elértük, hahogy sikerült olvasóinkat a felderített gyengeségek s tévedések által a Reuchlianismus tarthatlanságáról meggyőznünk, hahogy immár hajlandók szivök mélyéből velünk együtt felsóhajtozni: Itazismus, ne jöjjön el a te országod! Azonban félre ne értessünk ! Távolról sem volt szándékunk, kisebbíteni az ujgörög nyelv értékét. Bátran állítjuk ugyan, hogy a mostani görögök nem tarthatnak semminemű igényt arra, miszerint a régi kellenek tisztavérü sarjadékinak elismertessenek, miután tényleg [u^oßuQßaQoi, minők a byzantinusok voltak, tarka vegyüléke római, olasz, szláv, frank stb. egyedeknek : ámde szívesen megengedjük, hogy nyelvük élő szóhagyományon alapszik s teszszük ezt annál készségesebben, mennél elevenebben vagyunk meggyőződve arról, mit az ujabbkori nyelvtudomány a kaukasi népek példáján oly meggyőzőleg tanít, hogy t. i. nyelv és ország bizonyos kapcsolatban állnak egymással, hogy különtörzsü népek egy s ugyanazon országban elvégre is ha- sonhangzati jelenségeket tüntetnek tel nyelvükben. Csakhogy figyelmünket ki nem kerüli, mily nagy időköz választja el a jelen kort a Perikies korától, mily nehéz csapásokat mért a mostoha sors keze Görögországra, s mennyire alávetve kivétel nélkül mindenik nép nyelve a hang változásinak. E történelmi s tapasztalati elvitáz- hatlan tényekből indulva lehetetlen nem tiltakoznunk az ujgörög után való ügyetlen kapkodás ellen, mint a mely a folytonos fejlődést ignorálvánjoly hangalakokat erőlködik a hellen énekesek szájába csempészni, minőket azok nem hallattak. A józan nyelvtudomány legfeljebb azt kérdezheti, hogy a jelen ejtés eme vagy ama hangjára akadhatni-e már az ó-korban és mikor legelőször ? de nem engedheti meg soha és semmi szin alatt, hogy valamely korábbi ejtésmód az újabbnak sajátos ruhájába öltöztessék. Kell azonban, hogy kérdésünket még más szempontból, a czélszerüség szempontjából is figyelemre méltassuk. Mert feltéve, bár meg nem engedve, hogy az Etazismus is ép oly messze állna az igazságtól, mint áll az Itazismus, hogy az ejtésben az ó-görögöket ép oly kevéssé közelítené meg, mily kevéssé teszi ez: teljes készséggel kettejök közül az előtt tárnok fel gymnasiumainkat, mely a legtöbb gyakorlati elönynyel
