Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1871

4

len, hogy be ne lássa, miszerint kételye mellett innentova megmaradni annyit teszen, mint nem hinni a tudomány alkotó erejében.

A tudós rotterdami Erasmus legalább nem tartá a czélt elérhetlennek s megérté hivatottságát, hogy „de recta Latini Graecique sermonis pronuntiatione“ (Basileae 1528)! czimü értekezésében a helyesb ismeretnek megvesse alapját. Az ellenpárt zászlósai nem átallják ugyan állítani, hogy a „szellemdús“ férfiú puszta tréfából teremtette volna a kiejtés emez uj rendszerét, mely szentségtelenül minden hagyományt halomra dönt; ez állításukat pedig azon élezés modorra alapítják, melyben az értekezés két jelvi tudósa, az oroszlán és medve egymással vagdalkozik. Már itt aztán mondhatni: Bísnortsg ov ßUnovmv. Mert ki elfogulatlanul lát a dologhoz, kinek figyelmét nem kerüli ki azon sajátos hang, mely e munkát jellemzi, ki belehat a tárgyfejtegetés érdekletes jellegébe : az mihamarább belátja, hogy itt a tréfa mögött a legszigorúbb komolyság rejlik. *)

Erasmus volt tehát első, ki reményre gyuladt, ki az azon időben dívott s a pforzheimi Keuchlin tekintélye által védelmezett ujgörög kiejtés iránti kételynek kifejezést adván, világosan s hathatósan az egyebütt keresendő igazságra utalt. Felszólalása, úgy látszik, Angolhonban talált legelőször visszhangra, hol ugyanis még a nagy férfiú éltében avagy legalább nem sokkal halála (1536) után a merész ujitók s a hagyományt féltékenyen őrzők között kemény tudományos harcz fejlett ki, mely lassan-lassan Németországba húzódott által. Itt vált aztán csak zajossá a makacs tusa; itt mérkőzött meg csak egymással a két ellenséges tábor amúgy igazán, mig elvégre e század elején Wolf Frigyes Ágost és Herrmann Gottfried az ujitók részére szerzék meg a győzelmi babért. Már e puszta tény is elegendőleg tanúskodik az Erasmianismus életrevalóságáról. Mely rendszer egy századok szentesítette szokást kétségbeesetten őrzött állásából kiszorítani képes, s ezt oly időben, melyben a felvilágosodás szelleme fennen lobogtatja zászlaját: az'már a priori Ítélve, hamis nem lehet. A mi

*) Hogy olvasóim magok is meggyőződhessenek Ítéletem helyes avagy helytelen voltáról, hozok itt a munka elejéből, tehát azon részéből egy hosszabb helyt, melyben az állítólagos tréfálódzás javában foly. Kezemnél egy 1643-iki kiadás van »ex officina Joannis Maire Lugduni Batavorum«, melynek 11-ik lapján szerzőnk következőleg párbeszélteti az oroszlánt] és medvét: L. (Istud) Grainmaticorum genus fortassis olim fűit, nunc obsolevit. U. Prorsus et ideo liberi nostri posteaquam apud istos pene con- Benuerunt, tales redeunt nobis domum, ut vix arboris, aut piseis, aut herbae verum nomen possint edere. Yerum si seria nobis esset reip. oura, nihil vetat, quominus et haec secula sint habitura Servios, Donatos, Victorinos, Terentianos, Asperos, Cornutos, celebriora nomina, quam sint aliquot Caesarum. Kunc grammatici cognomen pene sordidius est, quam pellionis aut aurigae. U. De reliquis nescio, certe Asperos et Cornutos non deesse scio. Et tarnen ex hujus diseiplinae neglectu scatet orbi tarn pudenda disciplinarum et opti- morum authorum internecio, tamque faeda balbuties. L. Ad quos ista cura pertinet ? U. Ad quos, nisi ad principes, ad magistrates aut certe ad praesules ? L. Quam aliam ab his curam exigis ? Nonne magnis praerogativis et immunitatibus principes ornant academics, designate etiam justis salariis ? Lutetiae quot sunt collegia pueris erudiendis dicata ? Ista praesulum est liberalitas. Fuistine unquam apud Anglos ? IT. Insulam omnem lustravi. L. Quam illic vides regias eollegiorum structuras : nec desunt ampli census pro- vocandis alendisque juvenum ingeniis. Ista principum ac praesulum est munificentia. Quid ultra flagitas ? An exspectas, ut ipsi se- deant in ludo docturi pueros ? IT. Nequaquam, etiamsi summum ilium praesulem Gregorium non puduit ludimagistrum agere. Duó quaedam ab illis requiro, delectum magistri et praemii pro merito docentis moderationem. L. Non satis assequor, quid tibi velis. IT. Dicam crassiore Minerva. Ad hujus aut illius commendationem quemvis ludo praeficimus, fere indoctum, interdum et moribus improbis, non hue spectantes, ut rei carissimae, civium liberis, omnibus consulamus, sed ut unius famelici rentriculo prospiciamus, accuratius circumspieientes cui committamus unum equum, aut canem venatorem, quam cui credamus totius civitatis pignora. L. Haud multum aberras a scopo. IT. Jam si quem nacti fuerimus dignum ea provincia, nulla habetur hominis ratio, neque pilo fit pluris, quam quivis alius e plebe. Immo malunt bellum compotorem, quam vigilantem pueritiae formatorem. L. Quid hie tu facturus sis, si tibi delegemus magistratum ? U. ITtinam delegetur ! L. Creamus te Musis faventibus studiorum dictatorem, cura, ne quid respub. litteraria capiat detrimenti. IT. Primum ex omni civium numero deligam mihi virum aetatis non quidem decrepitae, sed tarnen pro. vectae, vigilantem, industrium, bonaeque fidei, qui maximam aetatis partem in hoe litterarum genere non infeliciter transegerit. L. Quid si talem inter tuos non invenias ? Ü. Accersam vel a Gadibus, ut aiunt. Huic non praescribam certum salarii modum, verum ea formula paciscar cum eo, qua convivator ille, cujus meminit Aristoteles, cum citharaedo, sed fide meliore. Quo diligentius fideliusque docueris, hoc plus feres a nobis praemii. Si fefelleris exspectationem nostram, te ipsum magis, quam nos fefelleris. Sin responderis efficiam, ut dieas, tibi cum repub. nequaquam ingrata rem esse. Si porro, quod optamus, etiam superaris, non patiemur, quod quidem in nobis erit, nostram benignitatem officiis tuis superari. Ad hoc certamen accingere bonis avibus ect. Elég ebből ennyi! Van-e itt csak hire is ama fennen hirdetett pajkos könnyelműségnek, ama czéltalan, mert ábrándos tréfának ? Mi legalább nem állíthatjuk s hiszszük, velünk együtt egy elfogulatlanul Ítélő sem.