Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1870
8 tan (eszménytan, Ideenlehre) bizonyítéka itt egyszersmind a lélek halhatatlanságának bizonyítékául is szolgál) tehát (a 18-ik fejezetből) röviden következőben áll : Az érzéki világ szemlélete (Sinneswahrnehmung) nem képes minket a fogalmak lényegének megismerésére vezetni. Az életben ugyanis némely dolgok, a többivel összehasonlitva, előttünk szépeknek, mások egymáshoz hasonlóknak tűnnek fel s a szerint képezünk magunknak róla fogalmakat, a nélkül, hogy ez érzéki szemléletből megtudnék mondani, mi tehát a szép. Kérdés e szerint, mi által jutunk oly fogalmakra, melyekhez mérve az érzéki dolgok is tudnak valami ezen fogalmakhoz hasonlót (mert egy tárgy sem felel meg teljesen a fogalomnak) felmutatni, s melyek szerint mi aztán ama dolgokat megítéljük ? Tisztán csak érzéki észrevétel által semmi fogalomra nem juthatunk, ha csak azt valamivel, mi az érzéki világ korlátáit túllépi, nem párosítjuk. Kell tehát léteznie egy oly ismeretnek, mely az érzéki szemléletet felülmúlja és attól lényegesen különbözik, melyhez azután, mint fogalmilag megállapítotthoz, a mi érzékeink által észrevetteket mérjük. Ezen fogalmilag megállapított ismeretnek azonban már azelőtt kellett lelkűnkben léteznie, mielőtt az érzéki szemlélet megkezdődött volna, létezett pedig mint puszta képesség, mely azonban tényleges erővé csak a gyakorlat által ébreszthető, valamint az emlékező erő is az érzéki szemlélet által ébred és fejük ki. Miután azonban az ily fogalmilag megállapított ismeret itt e földi életben meg nem szerezhető : abból azon következtetést vonhatjuk, hogy a léleknek e földi életét egy más lelki és szellemi élet előzte meg t. i. az absolut tiszta észnek és értelemnek élete, melyben a dolgoknak valódi lényegébe belátunk s azokat úgy szemléljük, a mint valósággal léteznek. E szerint tehát ép oly bizonyos, hogy a lélek, még e földi élete, a földi testjébe való költözése előtt létezett, a mint bizonyos, hogy a dolgok, mint dolgok valósággal léteznek, (p. 77 A). Ezekre Kebes ellenvetésképen azon megjegyzést teszi, hogy Sokrates okoskodásából, még akkor is, ha teljesen elismerjük, hogy a lélek már földi élete előtt is létezett és pedig ama tökélyes és tiszta állapotában: nem következtethetjük a lélek halál utáni életét, mert hisz a lélek előbbi élete (Praeexistenz) igen könnyen képzelhető a nélkül, hogy a testtől való elválása után életét okvetlen tovább folytatni kellene. Hogy tehát Sokrates okoskodásának lánczolatát egy, még ezen ellenvetést is elhárító kiegészítő kapocscsal lássa el: figyelmezteti Kebest, hogy ha ez állítás helyességét beakarja látni, csak a legelőbb felemlített bizonyítékokat ezen utóbb elösoroltakkal kell kapcsolatba hoznia, hogy az összefüggést megértse. Előbb ugyanis a természet általános törvényeként kimutatá, hogy minden, és igy a lét és élet is ellentétekben mozog, melyekből ered és melyekbe ismét visszasülyed. Ezen általános természeti törvényből az következik, hogy a lélek állapota a testtől való felszabadittatása után ugyanazon állapotba tér vissza, melyet élvezett a testtel történt felruháztatása előtt, s igy a léleknek halál utáni élete csakugyan bekövetkezik, (p. 77 C.). A 24. fejezet képezi az átmeneteit a következőhöz : Kebes bár némileg elismeri a Sokrates által felhozott bizonyítékok érvét, mindazáltal még teljesebb meggyőződést óhajtana szerezni a felöl, mert szivében még is csak azon gyermekies félelem él, hogy a lélek halálunk után leheletként elillan és elvész. Kebes ezen szavai következtében Sokrates felhiva érzi magát annak bebizonyitását, miszerint a lélek a test halála után csakugyan életerő és értelemmel tovább folytatja léteiét, bővebben kifejteni és a következőben az egész érvelésnek másik szakaszában (a 25-ik fejezettől a 29-ikig) részletesebben ekkép tenni világossá : A szétporladás, feloszlás és megsemmisülés általában véve csak összetett tárgyak és valóságoknál történhetik, de az önmagában egyszerű természetet meg nem illetheti. S ha e tekintetben a testet és lelket ösz- szehasonlitjuk, könnyű belátnunk, hogy a test mint összetett, látható és anyagi valóság a megsemmisülés szükségességének alá van vetve. A lélek ellenben"nem mutatkozik úgy, mintha több részről állana, hogy az, miként a test, anyagi valósággal birna, mert hisz a lélek láthatatlan, s igy a testtel együtt nem semmisülhet szintén meg. Tovább tudjuk, — folytatja Sokrates, — hogy a változó és múlandó dolgok észlelése az érzékek által eszközöltetik; de bizonyos, mikép annak megismerése, a mi önmagában, és maga által, változatlanul és örökké létezik, csak az ész által érhető el és minthogy végre elismert igazság, hogy csak a hasonló foghatja lél a hasonlót, s értheti meg azt : azért abból bizton lehet következtetni, hogy a lélek ahhoz, a mit megismerni képes, t. i. az örökké való és változatlannak természetéhez szintén hasonló (p. 83 B.), hogy tehát a lélek maga is halhatatlan és örök, vagy legalább ezen tulajdonokhoz lehetőleg közel áll.
