Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1868
17 Az oszthateni kardkötö, ,nielv Oszthofcnnél. Worms közelében találtatott és jelenleg Mainzban van. A busz rúnából tizenhat még olvasható. Nyelve ó-felnémet: tartalma egy szerenesekivánat. mely egy rendes állittcratió által felismerhető versbe van foglalva. 5. A monsheimi kigylokehely (Serpentinbecher), mely szinte Worms közelében találtatott. Felirata igen töredékes, úgy, hogy nem egészen magyarázható, ij. .4 münchelergi dárdán egy mely 18G5- porosz földön Berlin és CUstrin közt találtatott és öt rúnát tartalmaz, melyek az előbbiekhez igen hasonlók. 7. id braunschweig i ru <a-sz-krenyke. gyönyörű elefántcsontból készített szekrényke, melynek eredetéről nem tudunk semmit. Felirata hatvankét rúnából áll. melyek bizonyosan szász eredetűek és sokkal inkább hasonlítanak a felnémet, mint az angolszász rúnákhoz. 4. A goik irodalom. Daczára azon csekély számú tudósításoknak vagy maradványoknak, melyeket a góth irodalomból bírunk, mégis a priori is állíthatnék, hogy a góth irodalom bizonyosan terjedelmes volt: mert lehetetlen, hogy ilyen müveit és szellemileg oly magasan álló nép tehetségeit sokoldolulag ki ucm fejtette volna. A dolog lényegében rejlik, de közvetett és közvetlen forrásaink is arra vezetnek, bogy a góth irodalom főképen költeményekből, illetőleg dalokból állott. A közvetett tanuk sorába tartoznak mindenekelőtt azon számos góth szavak, melyek a költészetet, annak egyes ágait; eszközeit és szereit megnevezik. De tanúságot tesz ebbcli jártasságukról azon körülmény is, hogy jeles dalnokokkal bírtak (citharaedum arte sva doctum. qui orr. manibu*qve consona voce cantando glóriám vestrae potastatis oblectet, Cassiod. II. 4!.), milyent pl. Nagy Theo- dorich sok kérésre Chlodwignak a frankok királyának küldött (cum rex Franconum convicii nostri fnvia pc.lle- ctue a nobis citharaedum magnis precibus expeiisset, Idem, epist. II. 40.). Fontos itt azon ismeretes elbeszélés is. hogy Gelimer király, midőn Pharas által Pappuában körülzáratott, követet küldött ellenéhez következő három kéréssel: küldjön neki kenyeret., mert ilyent nem látott, mióta ezen várba lepett ; továbbá szivacsot, hogy fel. dagadt szemét moshassa; végre egy hárfát (a góthok legszokottah hangszerét), mert jeles költő levéli, egy éneket. költött jelen szomorú helyzetéről, melyet könnyezve elénekelni akar (Procop. Bell. Vandal. II. 6.) Ide számítandók azon színi előadások, mimusok és játékok is, melyeket Procopius a vandáloknál oly sokszor felemlít. De hogy gondolhatjuk általában ezen szellémdus népet költészet nélkül, midőn már Tacitus, századok előtt a régi germánokról irja, bogy dalokban dicsőítették a nép őseit, bogy dalokkal mentek csatába? lfa ez a germánokról általában áll, bizonyosan a gótlioktól is állíthatjuk, hogy ilyen dalokkal bírtak. A közvetlen tanuk elseje Jemandes, ki egyrészt folytonosan (pl. de reb. get. c. IV. XLI. XL1X. stb.) emlit dalokat és dalnokokat (cantores-oirmina); másrészt pedig nyíltan mondja, hogy a góth történész Ablavius, kit forrásként használt igen sokat és igen sokszor dalokból, népdalokból merített. De Jornandcs maga is valódi dalokat, történeti vagy hős dalokat emlit, melyekben a góthok pl. kivonulásukat Scythiából (qucmadmodnm est inprisci* eorum carmini- lus paene historico rifu in commune recolitur, cap. IV.) és általában ősi királyaiknak dicső tetteit megénekelték (etiam cantu maiorum facta modulálionibvs citharisque caw-bant, \ I.). Ha ehhez vesszük még Tacitus (Gcrm. 2.) tudósítását a germánokról általában (celebrant carminilus antiquis etc.), — bizonynyal nem fogunk kételkedhetni azon, hogy a góthok ilyen történelmi énekekben vagy hüsdalokban gazdagok voltak. Más kérdés az, váljon fel voltak-c ezen dalok valaha irva is? Ez nem igen vallószinü; 1. mert Jemandes azokat mindig csak ha- gyományképen és mint a nép száján élő énekeket emliti; 2. mert a góthok azok feljegyzésére (különösen Ul- filas előtt) alkalmatos Írással nem bírtak. Ezen költemények alakjáról persze nem szerezhetünk magunknak tiszta fogalmat; bár nem igen fogunk csalódni, ha azt mondjuk, hogy a későbbi] rím helyett itt is az allitemtio uralkodott; — annál kevésbé, miután minden irodalmikig ismert germán nyelvnél a költői alak az allitteratió- ból indul ki, később az allitteratió mellé felveszi a rímet, végre a rímet a vers egyedüli kötöszerévé teszi, midőn az olvasó füle már nem elég finom, hogy a rímnél sokkal gyengédebb allitteratiót észrevehesse. Ezen dalok vagy énekek mind elvesztek, minek oka, úgy látszik, azon [fentemlitett körülményben keresendő, hogy a gó- thoknál, mint a többi germán népeknél is, nem jegyeztettek fel, hanem csak hagyomány utján örököltek nemzedékről nemzedékre. Meg volt említve már, hogy régi idők óta törvényekkel bírtak, melyek alkalmasint szinte költői alakba voltak öltözve. Azért nem igen fognak csalatkozni azok, kik ezen törvények alatt inkább a költészet egy nemét (Spruchdichtung) értik, mint tulajdonképem írott s talán corpusba foglalt törvényeket29). GuMentz tt l'lfilas II. 1. 109. és 11. 6. Jornamles, de rob. get. c. XI propriis Iryibus vicére freit (t. i. Diceneus, fpv mesés gótb király'», ry</a? utque nunc eonficripUis bellagincz tiuncupant. Ezen bellagiat.* szóbnu Gabcleuíz és Ivoebe egy góth Liládéin.« szót Ág. Ilitv. gymn. értesítője. 3
