Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1867
8 A mint feljebb is már érintém, az emberi szellem cselekvésben nyilatkozik. A szellem legelső nyilatkozata is már cselekvés. Minden benyomás, melyet a külvilág reánk tesz, lég- és aetherrezgésekben áll — igy fejti ezt ki a nevelés és oktatás egyik buzgó apostola, és kiről későbben meg fogok emlékezni —, ezek idegrendszerünkre hatnak, hanem ott csudálatos módon, nem mint mechanikus rezgések vétetnek észre, hanem a hang, szin képzeleteivé és tisztán tárgyi képzeletekké változnak át. Miután pedig az egész folyamatban a külvilágról jövő benyomások — a rezgések nem változnak, kell tehát az ember testében valaminek lakozni, a mi ezeket átváltoztatja, ezen valami — nevezzük szellemnek — tehát a cselekvő. Es igy bátran állíthatjuk, hogy a szellem mindaddig cselekvő, mig a külvilág benyomásainak ki van téve. Mert elvonni, gondolkodni, Ítélni mind csak különböző kifejezései a szellemi működésnek. De a cselekvéssel szoros kapcsolatban van a szemlélet, sőt egyik a másik nélkül nem történhetik. Miképen vonjon el a szellem, ha nincs képzelete arról, a miről elvonjon? Miképen Ítéljen, ha nincs képzelete arról, a mi felett Ítéljen? Egyidejűleg szemlélünk és cselekszünk; a szellemi munkálkodás pedig az akarat dolga. És igy az lesz a legjobb tanitási módszer, mely által az akarat cselekvésre indíttatik. Az akaratra azonban sokféleképen lehet hatni. Sokat tesz a szigorúság. Ha következetesen egy mulasztást sem bocsátunk meg a tanulónak, hozzá fog szokni kötelességeinek teljesítéséhez, hozzá fog szokni a figyeléshez és ha neki alkalmas eledelt kellő formában nyújtunk, meg fogja azt emészteni, bírni fogja a tárgyat, szelleme munkálkodni fog, de a legtöbb esetben csak a büntetéstől való félelem miatt. Kevés lesz azok száma, kiket ekként önkénytes cselekvéshez fogunk szoktatni. A legtöbben, habár lehet, hogy örömük lesz a megtanult tárgyon, mindig iszonynyal fognak új anyag tanulásához fogni, emlékezvén a nagy kínokra, melyek között az eddigiek ismeretéhez jutottak. A francziák azt hiszik, hogy föltalálták az igaz módszert, midőn jutalmak és kitüntetések által buzdítják a tanulók szellemét cselekvésre. Hogy ez sem a helyes mód, mondanom sem kell; mert ez által elrontjuk az akaratot lényegében, kapzsivá, hiúvá tesszük az embert már zsenge korában. De ezen módszernek egy más hibáját el nem hallgathatom. Megeshetik ugyanis, hogy nem épen a legkitűnőbb tehetségű és szorgalmú nyeri a jutalmat, különösen a nyilvános versenyzések alkalmával megtörténik, hogy nem a tanulónak tudománya, hanem bátorsága szerzi meg neki a jutalmat és kitüntetést. Ezt azonban a legy őzött jobb tehetségűek és nagyobb szorgalmúak nem birják még megitélni, hanem valóban derekabbnak hiszik győztes ellenfelüket, mi által azok a verseny és igy a tudomány iránt is elkedvetlenednek. Ezen mód által tehát szintén nem hatunk az akaratra úgy, mint történnie kell mert az akaratnak szabadon kell cselekednie. Fog pedig önkényt cselekedni, ha az előadott tárgy iránt érdekeltséget fog érezni, ha örömet fog találni abban, a mit neki tanítunk. Az emberi szellem pedig általában mindenben gyönyörködik, a minek szép rendjét szemlélheti és czélját megérti. Ha tehát az akaratot önkénytes munkálkodásra akarjuk indítani, akkor „minden szellemi működésnél, melyet a tanulóktól kívánunk, mindenkor feli kell tüntetnünk a czélt, melyet elérni akarunk.“ Más szóval érdeket kell tudnunk gerjeszteni a tárgy iránt. Érdeket azonban csak azon tárgy iránt gerjeszthetünk, melyet tisztán szemlél a tanuló. Ezen fejtegetésből kiviláglik, miszerint a szellem szabad akaratból folyó cselekvéséhez tiszta szemlélet és érdek kívántatik, és mind ez a mértanra nézve kiváltképen áll. A
