Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1865
/ gyöknek n-nel való tovább képzése. Igen késő korból való a c kibukása u előtt a kérdőnévmás némely alakjaiban p. o. u-bi e h. cu-bi vagy qvo-bi, az összetételben még megvan ali-cubi; u-nde e h. cu-nde, még megvan ebben : ali-cunde ; u-ter e h. cu-ter (comparativus ezen tőtől: cu—qvo), v. ö. nóisoog, régibb az ioniai xo'zepop szkr. ka-taras. III. A szó végén. A latin nyelv jelen állapotában nemcsak majd minden egyszerű mássalhangzót megtűr a szó végén, hanem gyakran két, sőt három mássalhangzóból álló csoportozattal is végződik a szó; ezen csQportoza- tot következő hangok szokták leginkább képezni: liquida -f- muta; muta, r, l, m, n -j- s; s -f- t, p. o. ferunt bűne, volt, fért; serobs, ars, fers, puls, hiems (biemps), ferens ; est ; liquida -j- muta -j- s, p. o. hiemps, urbs, arx azaz arcs, falx, azaz falcs. Két ugyanazon mássalhangzó azonban a szó végén sohasem állhat, p. o. os, fel, nem: oss,fell, v. ö oss-is, fell-is; továbbá kerüli a nyelv két pillanati mássalhangzó egyesülését is, p. o. lac e h. lact, v. ö. lact-is; épen igy nem állhat rd sem, p. o. cor e h. cord, y. ö. cord-is; sőt a szóképzésben annyira fontos s, m, t mássalhangzókat is a régibb népies nyelvben hol kiírva, hol elhagyva találjuk. Ki van hagyva s a régi feliratokban, p. o. Tetio, Furio nőm. sing., ezek helyett: Tetio-s, Furio-s; Corneli, Clodi, ezek helyett: Corneli-s, (Jlodi-s—Com dios, Clodios; ezen s elenyészése a régibb nyelvben csak a nőm. singularisra szorítkozik. Végre ezekben: amabaris és amabare, magis és mage, potis és pote az s meghagyása vagy elhagyása ingadoz. Az írásban az s kihagyása szabálylyá vált, pl. a nőm. plur. masculinumban az s tőknél, hol a régibb nyelvben itt-ott még az eredeti s-es alak is fordul elé, p. o- beis, magistreis, de bei, magistrei is; épen ez az eset mutatkozik a gén. singularisban az a-töknél, p. o. suaes, dimidiaes, familias stb. — Gyakori az s-nek r után való kiesése az oly szókban, melyeknek végszótagjukból az önhangzó kiveszett, p. o. puer, vir, quatuor, acer, ezek helyett: pueros, viros (puerus, virus), quatuor es (y. ö. ztacmotg), ac(e)ris; ugyanez történik l után is, noha gyérebben, p. o. vigil e h. vigilis. A régi nyelvemlékekben a szót végző m is gyakran elmarad, p. o. oino, viro, duonoro, de pácolom sacrom ; ennek azaz oka, hogy az m a szó végén csak gyengén vala hallható, annyira, hogy a költők önhangzó előtt számba sem veszik. Épen ezen oknál fogva az n is kieshetik, p. o. alioqui és alioquin. Eredetileg a szót végző t is gyengén vala hallható, körülbelől úgy hangzott, mint egy egészen elgyengült d. A classicus korszakban eredeti t helyett vagy rendesen d áll, p. o. quo-d, ered. =ka-t, id, ered. —i-t, vagy pedig egészen kiesik, p. o. equű-d, equb, ered. —akvá-t. Épen igy veszett ki a í az imperativusban is, p. o. es-to, ebből: es-tod, ered. as-tát. Ha azonban a t nem eredeti végmássalhangzó, hanem csa'k az önhangzó elenyészése folytán jött létre, akkor a classicus nyelvben megmarad, de a régi latin nyelv még ezt sem tűri, p. o. it, tőalak : ei-ti, ered. ai-ti; vebit(i), vehunt(i), vehont(i), ered. vaghati, vág hanti stb.; ellenben az archaismus korában dede—dedet, dedit, sőt dedro is e h. dedront, dederunt; az nt gyenge kiejtésének tulajdonítható az is, hogy a perf. plur. 3. személyben kétféle alak van, t. i. fecerunt és fecere. Apraepositiokkal összetett igékre nézve a szabály ez: E praepositio vagy megmarad változatlanul mint: ab-ripio, vagy pedig, a mi gyakrabban történik, bizonyos hangtani változáson megy át. 1. ab, ob, sub; — ab, m és v előtt d-vá lesz p. o. d-moveo, á-vello, au-vá ezekben: au-fero, au-fugio; ab, sub bővülhetnek s-szel is c, t és p előtt, tehát ab-s, subs, mint szintén ob is vehet föl s-et, de csak t előtt, igy: obs. Ilyenkor subs és ob-s a ó-t mindig kiveti, ab-s azonban csak következő p előtt, p. o. ábs-condo, abs-tineo, a-s-porto, su-s-cipio, su-s-tineo, su-s-pendo, o-s-tendo; ob és sub többnyire a b-t a következő mássalhangzóhoz hasonít- ják, p. o. op-primo, suc-curro, sug-gero, gyakran azonban, különösen sub-nál, a b kiesik, p. o. o-mitto, su-spicio. 2. ad megmarad b, d, h,j, m és v előtt, p. o. ad-bibo, ad-do, ad-haereo, ad-jungo, ad-moneo, ad-venio, más esetben rendesen áthasonul, p. o. at-trabo, an-noto stb.; az is gyakran megtörténik, hogy a d egészen elenyészik, p. o. a-seribo, a-spergo stb. 3. com-, am- (eredetileg amb, y. ö. amb-itio), csak p, b és m előtt marad, p. o. com-pello, com-buro, com-minuo, am-plector, különben con és an-ná lesz, p. o. con-gruo, an-quiro; com némely n-en kezdődő ige előtt 16
