Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1865
15 scrib-tus, scrib-si, v. ö. scrib-o stb.; ellenben sec-are, de seg-mentum; salic-em, de salig-nus, ezekben tehát a hangos m, n a c-t hangos g-vé változtatták. — Ájakhangu pillanati mássalhangzók n előtt ajakhangu orrhangba mennek át, p o. som-nus, Sam-niwm, ezek helyett: sop-nus, v. ö. sop-ire, Sab-rdum, v. ö. Sab-ini, Sab-elli; ebben : quadra-ginta a t hangos r előtt d-vé változott, ellenkezőleg ezzel: quatri-duo. d) Következő mássalhangzónak megelőzőhöz való alkalmazkodása. Ez leginkább í-vel történik, mely orr- és folyékonyhang után nagyon könnyen átmegy a lihentö s-be; ez eset mutatkozik a torokhangu c után is, p. o. man-sum e h. man-tu-m (man-eo), pul-sus e h. pul-tu-s ('pell o, pe-pul-i), spar-sus e h. spar-g-tu-s (sparg-o) stb.; ellenben megmarad a t ezekben : ten-tu-s (ten-su-s), ettől: tend-o, sepul-tu-s, ettől: sepelio, tor-tu-s ettől: torqu-eo stb.; épen így áll mac-simu-s e h. mac-timu-s (magnus, v. <j. op-timu-s) ; fixus azaz fx-su-s e h. jig-tu-s (fig-o) stb; ellenben : ac-tu-s (ag-o), fic-tu-s, gyök: fig, ebben : fi-n-g-o stb. Megjegyezni való, hogy ha az nt egy és ugyanazon szóképző elemhez tartozik, a t sohasem megy n után s-be át, p. o. feru-nt, nem feru-ns, fere nt-em, nem fer-ens-em. e) Az s nek r-ré való változása. Ez történhetik önhangzók, vagy önhangzók és hangos mássalhangzók között, a régi nyelvben a szó végén és önhangzó után. Az ilyen esetben a hangos mássalhangzó változtatja át a néma s-t hangos r-be, pl. generis (genus), a régibb nyelvben genes-os; majores, ebből • majoses, erat, ebből: esat, gyök : es stb.; veter-nus,ebből: vetes-nus (vetus, veter-is)- car-men, ebből: cas-men, elavult cas-me-na, gyök : cas; diurnus, ho-dier-nus, ezen kiveszett tőből: diós, dies= ered. divas (ebben : dies, diei a tő vég s-je elenyészett); arbor e h. arbos, amor, ebből: amos,amo-se stb. Onhangzók közt ritkán maradt meg az s,mint pl. ezekben: nasus, szkr. nas; miser,vasa, posui-, szabályszertileg az s csak akkor marad meg, ha ss helyett áll, p. o. casus e h. cassus, ebből: cad-tu-s. f) Hangbetoldás összetalálkozó mássalhangzók közé. Ilyen betoldás van ezekben : hiem-p-s, sum-p-si, sum-ptus stb., melyekben a p közbevetítése az m-nek, s és f-vel való összetalálkozhatását eszközli. 2. Különbülés (dissimilatio). A dissimilatio épen ellentéte az assimilatiónak, a mennyiben a mássalhangzóknak egymáshoz való áthasonulását megakadályoztatja, p. o. eques-ter, pedes-ter, ezek helyett: equet- ter, pedet-ter, v. ö. equit-is, pedit-is; es-t, es-tis, ezek helyett: ed-t, ed-tis, v. ö. ed-o ; claus-trum e h. claud-trum, y. ö. claud-o; ezekben tehát t, d következő t előtt, s-be ment át. Épen ilyen dissimilatio erejénél fogva váltakozik -ali-s képző -ari-s-szal; ez utóbbi akkor áll, ha a szó tőjében l fordul elé, p. o. mort-ali-s, de vulg-ari-s; auguralis, de singul-ari-s ; augur-ali-s, de consul ari-s, popul-ari-s stb. II. A szó kezdetén. A szó kezdetén álló mássalhangzók egy árja nyelvben sem tűntek el nyomtalanul oly nagy mértékben mint a latin nyelvben: nemcsak hogy a szót kezdő két mássalhangzó közül az első gyakran kiesik, hanem még az is gyakran megtörténik, hogy egy mássalhangzó is kibukik következő önhangzó előtt pl. q az u előtt. Egy latin szó sincs olyan, mely sm vagy sr-rel kezdődnék, s ha eredetileg valamely szóban megvoltak is, azok közül az első mindig kiesik, p. o nix, nivis, ebből: snigs snigv-is-, nurus, ebből: snurus, szkr. snuM; memor, ebből: sme-smor, gyök: szkr. smar (meminisse). Néha még az sMiől is kiesik az s, p. o. teg-o e h. steg-o, gör. aréy-m, atiy-g és répg; ebből pedig la-tum e h. tlátum, gyök: tol (tollo) a kezdő t veszett ki. — Tudva van, hogy a gn csak a későbbi korszakban lett egyszerű n-né, e következőkben: nb-sco, no-tus, no-men, ebből: gnb-sco, v. ö. co-gnb-sco, gno-tus, gnö-men, v. ö. co-gno-men; narrare, ebből: gna-rigare, ezen egyetlen teljes alakból: gnarus képezve, mely gnosco-vsd ugyanazon gyökből származik, eredetileg gna, ebből: gan (nőssé, v. ö- yi-yvm-axm, szkr. gna; ná-tus e h. gná-tus (a teljes alak megvan még ebben co-gnátus), gyök: gna, ebből: gan (gignere), v. ö. gen-us. — A mint suavis e helyett: suadvis, épen úgy áll viginti e helyett dviginti, v. ö. duó, szkr. dva. Ha a későbbi korban dviginti még megmarad, abból bizonyára biginti lett volna, mint dvis-bői lett bis, duellum-ból bellum, dwomws-ból bonus (sőt duonoro is fordul elé) ; itt tehát viszonyos azonosság következtében lett d és v- ből b; a d ugyanis minőségénél fogva w-vé hasonult át, v pedig mennyiségre nézve a cí-hez lett hasonlóvá, azaz pillanati hangos mássalhangzóba ment át. A d elenyészett előtt ebben: Jovis e h. Djovis, v. ö. a régi latinban Diove (Jovi) szkr. djáu-s (coelum), gör. Zevg—djevg, gyök: dju(=div, lucere). Még arra is van példa, hogy a latin nyelvben annyira kedvelt qv is egyszerű v-vé lett pl. ebben: vermis e h. qvermis, töalak : karmi-s, szkr. krmi-s; épen így áll v a gv helyett ezen gyökben: ven (venire)—gven e h. gén, mely nem egyéb mint a ga (ire)
